A fiú feltápászkodott, és tényleg Miroku volt az.

-Inuyasha, Kagome, hát ti vagytok azok!- örült meg a szerzetes.

-Miroku?!

-Shippou, mekkorát nőtél!

-Mi újság veled Miroku?- ölelte meg a lány, aminek nem is kell mondanom hihetetlenül örült a fiú.

-Semmi különös. Megvagyok.

-Hát azt látom, hercegi ruha, meg minden. Egyébként mi volt ez az előbb? Csak nem üldöztek?- vette át a szót a félszellem.

-Mi? Ja, nem, csak vadászni járunk a szolgáimmal, és néha leszakadok… napokra.- vigyorgott a szerzetes, vagyis herceg…

-Csak nem unod az életed? Palotád és szolgáid vannak.- Kagome furcsán nézett Mirokura.

-Nem, dehogy. Már egészen hozzászoktam. De, látom, nem unatkoztatok, amióta elváltunk.- vigyorgott még szélesebben, és fejével a két fiúcska felé intett.

-MI? Na, álljon meg a menet!- kiáltott fülig vörösen a hanyou és Kagomére nézett, aki szintén pipacsszínűvé vált.- Mikre gondolsz?!

-Ez, így igaz! Miroku, ők nem a milyeink…- válaszolt diplomatikusan a lány.

-Akkor kié?- még mindig nem hitt nekik. Hayao előre tipegett és felnézett a férfira. A kezeit nyújtogatta felé, Miroku felemelte a gyereket és belenézett a szemébe, érdekes érzés fogta el. A kisfiú végigtapogatta az arcát.

-Szia kisember!- mosolygott rá.

-Cia bácsi.- mosolygott vissza a kicsi.

Kagome érdeklődve nézte a jelenetet, ha tudná a fiú, ha ő elmondhatná neki… Jobban megnézve őket rengeteg köztük a hasonlóság. Főleg a Hayao szemei…, teljesen olyan, mint az apjáé.

-Nos, kisöreg, visszamész anyához?- nyújtotta Kagome felé.

-Miroku, már mondtuk, hogy nem a milyeink. Ők…

Sakumoto tűnt fel egy halom tűzifával a kezében, mikor meglátta hívatlan vendégüket földbe gyökerezett a lába.

-Á, Sakumoto.- Kagome elhallgatott.

-Szia.- köszöntötte a szerzetes, aki még mindig Hayaot tartotta a kezében.

-Ö, szia. Hát te meg mit keresel itt?- kérdezte nem éppen barátságosan. ”Vajon megtudta már az igazságot?”

-Épp erre jártam…

-Ó. Sango visszajött már?- fordult Kagoméhez.

-Még nem.

-Ana nincs itt, vizéjt ment.- vette át a szót Mitaray Kagome szoknyáját fogva. Mirokuba villámcsapott, összerándult (látványosan).

-Szóval, ők…- maga felé fordította Hayaot, és jobban megnézte. ”Tényleg! Hogy nem vettem észre!”- a tieitek?!

Leírhatatlanul borzalmas volt ez Mirokunak, bár már majdnem 3 éve nem látta a lányt. Igyekezett kiverni a fejéből és új családjával foglalkozni, de…

Sakumoto bizonytalanul bólintott. Ekkor olyat érzett a szegény szerzetes, mintha ez az előtte álló férfi kést döfött volna szívébe, és alaposan megforgatta volna benne. ”Tehát, elfelejtett.”

27.fejezet

Sango lassan jött vissza a táborhoz, az erdő szépségét csodálta séta közben. Hangtalanul közeledett a társaság felé, amikor régi ismerős hang ütötte meg a fülét. ”Miroku?!”

Egy fa mögé bújt, látta, amint Hayaot tartja a kezében és Sakumoto felé fordul mosolyogva.

A gyereket átadta a másik férfinek és gratulált. ”Szóval ennyi. Eddig még reménykedtem, hogy hiányzok neki, de nem. Elfelejtett, túl van rajtam. Lehet, hogy én is csak egy voltam a sok közül és nem kellett volna megszülnöm a fiúkat? Nem, az az egy biztos, ha nem is voltam több számára futókalandnál, a fiaim akkor is a legnagyobb boldogság az életemben. És ők csak az enyémek, neki nem kell értük semmit se tenni, nem is mondom el az igazságot.”

Sango kilépett rejtekéből, mintha most ért volna ide. A többiek mind felé fordultak.

-Sango?- Miroku megbűvölve nézte, még szebbnek találta, mint rég.- Hosszú ideje nem láttalak.- mosolygott.

A lány odasétált férje mellé és megfogta Hayaot.

-Igen, valóban rég találkoztunk.- helyeselt ridegen.- Hogy van a családod?- tért rá a lényegre.

-Köszönöm kérdésed, remekül, bár az apósom egy hónapja elhunyt, isten nyugosztalja.- mondta tárgyilagosan.- Épp itt volt az ideje.

A többiek vigyorogtak, Shippou hangosan nevetett.

-Sajnálattal hallom. Én ugyan nem őt, de ő kedvelt engem.- válaszolt kimérten, és felelevenült benne az a borzalmas nap.- És Noriko a fiúval?

-Jól vannak, sajnos a fiamat csak megadott időpontokban láthatom, és még mindig eléggé távolságtartó, de aranyos. Noriko meg tipikusan elkényeztetett hercegnő, de jól megvagyunk.

-Ezt örömmel hallom. Nem tudom be mutatták-e neked a fiaimat. Ő itt Hayao, Kagome mellett, pedig Mitaray áll.

-Nagyon szép fiúk. Gratulálok, büszkék lehettek rájuk.

Sakumoto megszorította Sango vállát, amitől Miroku még mindig irtózott.

-Köszönjük.- válaszolt a nő helyett.

-Miroku, maradsz még velünk, vagy már menned kell vissza?- kérdezte Kagome.

-Nem akarok zavarni, de ha megengeditek, szívesen maradok, már úgy is megszokták otthon.- tudta, hogy nem kéne itt lennie, de még mindig nem bírta elviselni ezt a pöffeszkedő hólyagot Sango közelében. ”De hát a férje!!! Nem baj akkor is, muszáj, legalább egy kis ideig, csakhogy a közelében legyek, maradnom. Még ha semmi jogom hozzá.”

Sakumoto és Sango kivételével mindenkin látszott az öröm jele.

”Ne! Így még nehezebb lesz!- és legszívesebben zokogott volna a mi nőnemű szellemírtónk.

28.fejezet

Másnap reggel Sango előkészítette Kirarát, míg a gyerekek a többiekkel játszottak.

-Jaj, Kirara, tudom, hogy vigyázol rájuk, de talán még is veled kéne mennem, visszakísérni őket.

A macska tekintetével közölte, hogy erre semmi szükség.

-Jó, tudom, de akkor is.

-Mi a gond Sango? Félsz elengedni a fiúkat egyedül?- nézett rá megértően Kagome.

-Hát, igen. Azt hiszem én is velük megyek a faluba.

-Jaj Sango! Felesleges! Nem bízol Kiraraban?- esett neki Inuyasha.- Sietnünk kell Naraku után!

-Ó, Inuyasha, majd megnézlek, milyen leszel a gyerekeiddel. Szerintem még aggódóbb leszel.- jósolta a lány.

A félszellem természetesen a gyerekek említésétől vörösbe ment át.

-Keh!- de mást nem mondott (, lopva Kagomére nézett).

-Én szívesen visszavinném őket.- ajánlkozott fel a szerzetes.

-Ne, inkább majd én.- vágta rá Sakumoto.

-Miroku, bocsáss meg, de még csak most jöttél, és nem igazán ismernek a fiúk…- ”a saját apjukat…”- jobban örülnék, ha Sakumoto kísérné őket.

-Persze, igazad van, megértem.

Hayao és Mitaray nem sírtak, mikor anyjuk elmagyarázta, hogy egy ideig nem találkoznak, szomorkodtak ugyan, de Sango rosszabbra számított.

Sakumoto búcsúzáskor megcsókolta a lányt, amitől mindenki zavarba jött, csak Miroku találta undorítóan színpadiasnak.

-Hát, elmentek…- nézett Kagome a kis csapat után.- Induljunk, majd úgyis utolérnek.

-Így van, siessünk.- sürgette szokásosan a hanyou.

-Mint a régi szépidőkben.- mosolyodott el Shippou, erre mindenki egy picit elszomorodott.

Hatalmas rizsföldeken mentek keresztül, amikor egy csapat medveszellem tört rájuk.

-Ezek meg honnan jöttek elő?- kiáltotta a kis rókaszellem.

-Látsz ékkőszilánkot Kagome?

-Igen, a legnagyobban öt van, legyetek óvatosak!

-Végre egy kis móka, már azt hittem nyugdíjaztak.- kiáltott Inuyasha és kezdetét vette a harc.

Mindegyik szellem Kagome felé támadt, mintha az összes a lányt akarta volna elkapni.

-Ezeknek Kagome kell!- ismerte fel a helyzetet Miroku.- De vajon mért?

-Naraku nagyúr parancsolta, hogy vigyük a kastélyába a mikot.- dörmögte a vezér.

-MI?- kiáltották mind.- Minek? Az ékkövekért?

-Dehogy! Egyébként sem tartozik rátok.- és még erősebben csaptak le. Inuyasha az ellenszelet, a Bakuryuhat készült bevetni, mikor az ellenség hirtelen megfutamodott.

-Ezek mért pont most mentek el?!- dühöngött Inuyasha.

-Szerintem, megérezték a kard erejét és jobbnak látták a menekülést.- állapította meg Miroku.

-Nyugodj meg Inuyasha, még visszajönnek!- látta előre a szellemírtó.- Meg akarják szerezni Kagomét.

-Kösz, Sango, ez biztató.- mondta reszketve a lány.

-Ó, bocs, nem úgy gondoltam.

-Nem kell félned, Kagome. Megvédelek.- a hanyou átölelte az említettet, hogy megnyugtassa. Mindenkinek elkerekedett a szeme, a pár, pedig rettentő zavarban volt, de nem hagyták abba az ölelkezést.

A csata után egy réten pihentek le erőt gyűjteni.

29.fejezet

Ami azt illeti nem sok időt töltöttek pihenéssel, miután mindenki megnyugodott tovább folytatták útjukat. Estére egy faluba tértek be, mivel Mirokun látszott, hogy fontos ember ingyen is elszállásolták őket a legjobb fogadóban.

-Ó, nagyon köszönjük a kedvességét, és a családjáét.- Miroku itt a fogadós lányára nézett.- Kisasszony, boldoggá tenne, ha lenne a gyermekeim anyja.- megfogta a kezét.

-Ó, hát szívesen!- pirult el a lány.

A többiek mind Sangora néztek, akin semmiféle érzelem nem látszott.

-Miroku, tudtommal a feleséged nem örülne egy vetélytársnak.- mondta Kagome.

A hallottak alapján a lány elviharzott.

-Áh!- a szerzetes csalódottan lehajtotta a fejét. Később átvette szerzetesi ruháját, ebben jobban érezte magát.

Vacsora után, Kagome Shippout lefektette aludni, és kiültek a kertbe Inuyashával. Sango és Miroku pedig sétálni ment, külön-külön, de valahogy mégis egymásba botlottak.

-Kellemes este van, szépek a csillagok.- hívta fel a lány figyelmét a szerzetes.

-Valóban.- leült egy padra és onnan nézte az eget. A fiú is letelepedett mellé.

-Nem is beszéltünk azóta kettesben, hogy…

-Ez így van rendjén, mindketten családos emberek vagyunk.

-Hát, igen. … Sango, te boldog vagy?

-Persze, van két édes kis fiam, akiket mindennél jobban szeretek, több nem is kell.

-És Sakumoto?- Miroku egy kicsit örült, hogy őt kifelejtette a lány.

-Ó, ő nagyon jó férj és szeret engem, elégedett vagyok az életemmel.- hazudta.

-De Te szereted őt?

-Ez természetes. Mért ne szeretném?- lepődött meg Sango, ennyire nyilvánvaló lenne?

-Csak azt hittem… de mindegy.- ez a válasz elkeserítette, belenézett a lány szemébe.- És velünk mi van?

-Mi lenne? Semmi, annak már rég vége.

-Aha, abban reménykedtem, hogy…

-… elhagyom érted Sakumotot?!- fejezte be.- Hogy képzelhetsz ilyet? Olyan férjem van, akit meg sem érdemlek, annyi mindent tett értem. Hogy dobhatnám el? Azt hitted, hogy itt hagyom a családom csak, hogy a szertőd lehessek?!- esett neki.

-Bocsáss meg, hogy ilyesmi fordult meg a fejemben. Kérdezhetek még valamit?

-Igen.

-Akkor, szerettél?

-Ezt inkább én kérdezhetném.- már megint kapart a torka.

-Nem válaszoltál.- miközben beszélt a lány ajkait figyelte.

-Most tekintesz másodszor útszéli cafkának! Egyébként is mit számítana ez már?! Egyikünknek sem jelenthetett sokat a másik, mert akkor már egy családunk lenne.- elfordította a tekintetét közel állt a síráshoz, de ígéretéhez híven nem fog könnyeket ejteni. Egy szót sem gondolt komolyan, amit mondott, ő nagyon szerette még most is a fiút, de nem akarta, hogy bántsa.

-Szóval úgy gondolod…

-Persze, amúgy sem akartam magamat rád erőltetni, nem engem választottál.- most már nyíltan beszélt.- A te érzelmeid napnál is világosabbak…

-Mire gondolsz?

-Nem vagy valami hűséges Norikohoz, igaz?- kerülte ki a válaszadást.

-Ezt most mért kérded? Nem csaltam meg, nem is látom túl gyakran.

-Megszakad a szívem.- mondta kicsit ironikusan. Feltámadt a szél, Sango haja meglebbent a szélben.

”Milyen gyönyörű,… csak nem zavarja, de hát azt mondta, hogy vége!”

-Azt hiszem, bemegyek, hideg lett.- és már indult volna, mikor Miroku átölelte a vállát. Mindketten meglepődtek a mozdulaton, de kellemes melegség áradt szét testükben. A lány tért vissza előbb a földre.

-Ne…- elhalt a hangja, nagy szünet- így még nehezebb lesz!- és kitépte magát a fiú karjai közül.

Szinte berohant a szobájába, némán zokogott, lefeküdt aludni.

Addig kinn…

-Ezt meg mért mondta? Hogy értette? Csak nem? Nem, az nem lehet.

30.fejezet

Reggel már mindenki evett, mikor Mirokou belépett a szobába. Inuyasha és Shippou egy húsgombócon veszekedtek, amit a kicsi sikeresen elorozott a félszellemtől egy fejbekólintás cserébe. Mindenki ott volt, kivéve…

-Kagome, hol van Sango?- tette fel rögtön a kérdést.

-Á, szia Miroku! Nem tudom, szerintem még a szobájában. Bár nem vall rá, hogy sokáig aludjon.

-Az is lehet, hogy a fiai annyira kifárasztották, hogy örül egy kis alvásnak. Még ne ébresszük fel!- mondta Inuyasha.

-Igazad van.- hagyták rá.

Mikor már dél felé járt az idő, Kagome türelmetlenül Sango után nézett.

-Ááááá!- felsikított.

-Kagome!?- Inuyasha belépett a szobába, ahol a lány kétségbeesetten kutatott Sango után. A szellemírtónak azonban hűlthelye volt. Sűrű tejszerű köd terjengett a helyiségben, amitől Kagome elvesztette az eszméletét, épp a félszellem karjaiba zuhant.

-Mi ez?- vonszolta ki Inuyasha a lányt a szobából.

-Altatógáz! Te jó ég! Hol van Sango!?- a szerzetes kezdte elveszteni önuralmát.

-Biztos elvitte valaki. Naraku?- találgatott Shippou. Kagomébe ismét visszatért az élet.

-Jaj, ne Sango!- zokogott.- Ha jobban meggondolom, különös álmom volt az éjjel. Láttam magam előtt Narakut, aki azt mondta szüksége van Sangora valamihez és ne kövessük, mert megbánjuk illetve bántani fogja!- Kagome hisztérikusan sírt. Inuyasha nagyon megijedt ölébe vette a lányt és simogatta fejét, ez használt, a lány megnyugodott, mire egy puszit kapott.

Miroku még mindig a lány szavait emésztette. Rettegett, hogy valami baja esik kedvesének.

-Inuyasha.

-Igen?

-Egyedül megyek Sango után. Nem kockáztathatunk, te maradj Kagomével, szüksége van most rád.

-De…- a belécsimpaszkodó lányra függesztette tekintetét.- Rendben.

31.fejezet

Sango egy elfüggönyözött hatalmas, puha fekhelyen ébredt. Elég kába volt, de megpróbált visszaemlékezni. Csak az rémlett, hogy miután Mirokuval beszélt, elment lefeküdni aludni, este volt egy rémálma, melyben Naraku és ő is szerepelt, de másra nem emlékezett. Most vette csak észre, hogy gyakorlatilag meztelen, hiszen csak egy átlátszó fenékig érő testére simuló ruha van rajta. Kezei a falhoz vannak bilincselve, kinyújtott kézzel fekszik, hiába kapálózik, sehogy se tud szabadulni. Hirtelen a függönyök feltárulnak és ki más állt Sango orra előtt, mint…

-NARAKU!?

-Igen, szépségem.- vigyorgott kajánul.

-De hát miért?- Sango nem értett semmit.

-Nos, ami azt illeti… Figyelmeztetlek, hogy ne vágj a szavamba! Hol is tartottam? Á meg van! Nem rég hivattam magamhoz egy jósnőt, aki sajnos már nincs az élők között, de ez most mellékes. A jóslatban az állt, hogy ebben a hónapban meg kell fogannia a gyermekemnek, ha le akarok számolni az ellenségeimmel. A jós azt mondta, hogy az anyjának embernek kell lennie, ekkor vetettem el az édes Kikyou gondolatát. Egy halott nőtől nem igazán lehet sokra számítani, nem igaz?

Sango nem felelt.

-Ekkor a kicsi Kagome jutott eszembe, Inuyasha megőrülne, ha a lány más gyermekét hozná világra. Miroku is egész nehezen tűri.- vigyorodott el.- Pedig ha tudná!

-MI?! Te ezt meg, honnan tudod? És miből gondolod, hogy nehezen tűri? Ha zavarná már itt hagyott volna, és különben is ott a felesége és szemtelenül flörtöl mással!

-Tudod, szívem- mondta nyájasan- vannak kapcsolataim, de most nem fogok neked semmit részletezni! A lényeg, hogy a jós arra is felhívta a figyelmem, hogy olyat válasszak, akinek a képességei fontosak lennének a gyermek számára, és akitől biztosan fiúra számíthatok. Te már bizonyítottál, két mocskos kölyköt szültél annak az undorító szerzetesnek. Ne félj, édesem, most egy is elég lesz!

-MI?! Én nem fogom a gyerekedet kihordani! Ne is álmodj róla!

-Ne feledd, édesem, hogy egyelőre kiszolgáltatott helyzetben vagy!- megfogta a lány dús barna haját és maga felé rántotta.- Az öcsédről ne is beszéljünk!

-Áh! Kohaku, mit műveltél vele, te szemét?

-Még semmit.- hangsúlyozta ki az első szót.- De különleges kínzási módszereim vannak. Szabadon dönthetsz, téged vagy Kohakut eresszem szabadon?- még mindig a haját húzta.

-Te szemét!- egy könnycsepp gördült le az arcáról, de nem felelt semmit. Naraku odanyújtotta elé a kezét, Sango ellökte, erre megütötte. Ismét elényújtotta, Sango pedig megcsókolta a kezét.

-Nagyon helyes. Kohaku egyelőre biztonságban van.- Lehajolt a lányhoz és megcsókolta, Sango, bár undorodott tőle, viszonozta. Rettegett attól, ami a csók után fog következni, borzalmas kép villant agyában.

-Nem is vagy olyan rossz, értem már a szerzetest, ne aggódj a fiam féltestvéreit életben hagyom amíg a hasznomra válnak.

Sango ha lehet még jobban megrémült. Őt fenyegetheti, de a fiaihoz hozzá ne merjen nyúlni!

-Ma sajnos nem melletted fogok éjszakázni, holnap lesz a napja méltó utódom fogantatásának.

-Mért? Á, tudom már! Inuyasha ma változik át, te is? Gondolom, csak ez lehet a magyarázat.

A férfi még egyszer megcsókolta a lányt, majd behúzta a függönyt és távozott.

-Szemét!- suttogta, de megint léptek zaja ütötte meg a fülét.- Ki van ott?

-Á, a szellemírtó!- és a függöny ismét feltárult, Kagura nézett farkasszemet Sangoval.

-Kagura!

-Tudom, hogy mért kellesz Narakunak. Én hoztalak el.

-Kérlek, Kagura, segíts nekem! Eressz el! Nem azt mondtad, hogy meg akarsz szabadulni tőle?

-De, de nem segíthetek. Rögtön tudná, hogy én voltam.- egy tálcán poharat hozott.- Ezt idd meg!

-Mi ez?- nézte a pirosan csillogó folyadékot.

-Olyan szer, amitől ha szökni próbálsz, elveszted az eszméleted.- erőszakkal megitatta Sangoval.

-Kérlek, könyörgök, segíts!

-Már megmondtam, hogy nem!- felelte indulatosan, de a Sangot fogvatartó bilincsek kulcsát a fekhely melletti kis éjjeliszekrényre rakta. Igaz, hogy még így sem tudta a lány megkaparintani az értékes kis tárgyat, de ez is több a semminél. Legyezője segítségével a szélboszorka összerántotta a függönyt, és magára hagyta a foglyot.

32.fejezet

Miroku egy sűrű erdőn keresztül rohant egy hegyen álló kastély felé. Erős szellemi jelenlétet érzett, emellett látta Naraku mérges darazsait. Elért a palota közelébe, nem ütközött semmiféle akadályba, ezt furcsállta.

-Az nem létezik, hogy ilyen simán idáig eljussak! Mi lehet ennek az oka?- felnézett az égre.- A hold!- ma van Inuyasha és talán Naraku átváltozásának éjjele.- Akkor van esélyem!

A szerzetes minden különösebb gond nélkül felkapaszkodott a hegyre, elérte a palota bejáratát, ahol a tizedrangú szellemekből álló testőrséget se perc alatt elintézte és már benn is volt az épületben. Bent nem találkozott egy teremtett lélekkel sem, fojtogató gőz terjengett mindenfelé. A fiú a szája elé kapta ruhája ujját, így rohant végig a folyosón. Minden szobában csak halottakat talált. Rettentően megijedt, még jobban megszaporázta lépteit. Az egyik folyosó végén talált egy termet, amiben nem volt semmi, ezt igencsak furcsállta, így alaposabban átkutatta.

-Megvan!- és az egyik falat valóban el tudta húzni, amiből egy másik szoba nyílt. A szerzetes belépett, gazdagon feldíszített termet pillantott meg közepén egy elfüggönyözött fekhellyel. Széthúzta a finom kelmét és elámult az őt fogadó látványtól. Sango feküdt párnák közt egy átlátszó ruhában a falhoz bilincselve. Ami azt illeti, ha nem ilyen körülmények közt lennének, hát Miroku kedvelné ezt a helyzetet.

-Sango!- lehajolt a lány mellé és ébresztgette. Megsimogatta az arcát és a száját.

-Mi? Ki az?- kérdezte álmosan.- Miroku!- és a fiú láttán elsírta magát, ráborult a mellkasára.- Hogy találtál meg? A többiek?

Miroku magához szorította a lányt.- Ne aggódj, ők jól vannak, egyedül jöttem. Nem akartam, hogy feltűnést keltsünk. Ma éjjel újhold van.

-Igen, tudom. Naraku elveszti a hatalmát.- borzadva gondolt rá, hogy csak ez mentette meg tőle.- A bilincsem kulcsa a szekrényen van.

-Á! Meg van!- leoldotta a lányról a súlyos tárgyat. Sango megdörzsölte a kezét, és már fel is állt. Miroku közelebb lépett hozzá és hosszan megcsókolta, miközben kezét a lány formás hátsóján pihentette.

-Te jó ég! Mi van rajtam!- nézett végig magán Sango.

-Semmi.- vigyorgott a szerzetes.- Nekem tetszik.

-Azt elhiszem. Miroku nem mehetünk a főbejáraton el. Mikor Kagura bent volt nálam, láttam, hogy egy csapóajtón áll, pont ott.- mutatott egy szőnyegre, amit eltávolítva valóban ott volt a menekülést jelentő ajtó.

-Kiváló!- rámosolygott a lányra, aki viszonozta azt.- Gyere!- nyújtotta a kezét.

Sango megindult, egy pillanatra megtántorodott és ájultan rogyott össze. A szerzetes még épp időben kapta el.- Jaj, ne! Mi lehet vele?- Az ölébe kapta a lányt és így indult el. Minden nehézség nélkül kijutott a kastélyból és leért a hegyről, de észre vehették a lány eltűnését, mert percekkel később egy tucat szellem iramodott a nyomukba. Beértek az erdőbe, ahol előnyhöz jutottak. A kitartóbb üldözőket Miroku leszerelte. A rengeteg belsejében egy eldugott kis barlangot fedezett fel hatalmas bokrok mögött. ”Ez jó hely lesz, míg a szellemek megunják az üldözést.”- és bement a rejtekhelyre. Védőfalat emelt a barlang szájához, majd beljebb húzódott a lánnyal. Körbenézett, egy szalmából és rongyokból készült fekhelyet és tűzifát pillantott meg.

-Ezt a barlangot nemrég használhatták.- Sangot lefektette és betakarta a köpenyével, ő pedig tüzet gyújtott.

-Hol vagyok?- ébredezett a lány.

-Sango! Végre!- és ölébe fektette.- Elhoztalak a kastélyból, mert elájultál. Nem jutottam el sokáig a kastély körüli erdő egy barlangjában vagyunk. Mi történt veled?

-Hát, Kagura adott be nekem egy kotyvalékot, de most már jobban vagyok.

-Akkor jó. Mért rabolt el Naraku?

-Azért, hogy fiút szüljek neki.

-MICSODA!? Megfojtom azt az alávaló szörnyeteget.- őrjöngött a dühtől.

Sango elmosolyodott.- Kapott egy jóslatot, melyben az állt, hogy el tudjon mindenkit pusztítani még ebben a hónapban meg kell fogannia a gyermekének egy halandó asszonytól. Itt jövök én a képbe.

-De ugye egy ujjal sem nyúlt hozzád. Mert ha igen, én letépem a, a, a…

-Nyugi, nem volt rá ideje. Kohakuval zsarolt, hogy teljesítsem a vágyait. Egyelőre nem aggódóm az öcsém miatt, mivel még fel tudja ellenem használni, nem bántja. Mindjárt elhányom magam, ha eszembe jut a csókja.

-MI? MEGCSÓKOLT!?

”Ezt nem kellett volna!”- sóhajtott a lány.

-Ugyan Miroku. Higgadj le!- megsimogatta a fiú arcát, aki erre elkapta a kezét és csókot lehelt rá. Sango most kapott csak észbe, hogy nem éppen a leghelyesebb dolgot művelik. Megpróbált kikászálódni a szerzetes öléből, de csak annyit ért el, hogy a köpeny lecsúszott a derekára és szabadon hagyta a gyakorlatilag meztelen idomait. A fiú elvigyorodott és hevesen ajkát a lány ajkára tapasztotta közben Sango simogatta Miroku tarkóját, míg a fiú beletúrt a hajába.

-Ezt nem kéne.- nyögte erőtlenül.

-Dehogyisnem!- és a földre döntötte a lányt.- Imádom ezt a ruhát.- simogatta a finom idomokat az átlátszó anyagon keresztül.

”Ez nem helyes! De akarom, muszáj! Utoljára.”- győzködte magát Sango.

Miroku csókokkal borította be a testét, és a combjait simogatta. Egy kis nedves csík futott végig a selymes bőrön, amit a fiú készséggel lenyalt.

-Mi-Miroku!- ”Nem bírom!”

A fiú ránehezedett a lányra és egy erőteljes lökéssel már belé is hatolt. Testük egyre gyorsuló ütemes mozgást vett fel, míg el nem érték a csúcsot és erőtlenül zuhantak egymásra.

33.fejezet

A nap besütött a barlangba, a fénysugár épp a lány szemére esett, aki keletlenül felébredt. Kedvesén feküdt, aki még édesdeden aludt.

”Milyen aranyos!”- és a fiú izmos testét szemlélte, megsimogatta mellkasát. ”Szeretlek.”

Miroku megmozdult, kinyitotta szemeit.

-Jó reggelt!- megsimogatta a lány fenekét.

-Neked is.- mosolygott és fölé hajolt, hogy megcsókolja. A szerzetes a reggeli puszitól felélénkült, ujjai egy szempillantás alatt behatoltak Sango lábai közé.

-Áh! Ezt meg mért?

-Mert, nagyon hiányoztál.

-Tényleg?

-Igen, nagyon-nagyon!

-Te is nekem!- elsírta magát. Miroku letörölte a könnycseppeket, ő is sírna, de mégis csak ő a férfi. Felült, hátát a barlang falának támasztotta. Finoman magára ültette szerelmét, aki gyors tempót diktálva mozogni kezdett. Szeretkezésük még soha nem okozott ekkora örömöt egyiküknek sem. Egy idő múlva Sango Miroku karjaiba omolva zihált.

Miután összeszedték magukat, felöltöztek, Sango esetében ez annyit jelentetett, hogy a ruhája fölé még Miroku köpenyét is felvette. Tudták, hogy ha kilépnek innen minden visszakerül a régi kerékvágásba, de nem tehettek semmit. A szellemek eltűntek, így biztonságban elindultak. Hamarosan Inuyasháékba botlottak, akik eléggé meglepődtek Sango ruházatán és a magyarázaton még inkább. Viszont mindannyian egyetértettek abban, hogy visszamennek és elpusztítják Narakut, még mielőtt a jóslat beteljesülne.

Nem is kellett elmenniük a kastélyig a félszellem eléjük jött Kagura és Kanna kíséretében. Inuyasha előrántotta a Tetusaigát, Kagome készenlétbe helyezte nyilait, a szerzetes varázslatai, és spirituális erejében bízhatott csak, míg Sango a csonttörőjében.

-Á! Itt a kis csapat! Sango, drágám még mindig visszajöhetsz hozzám.

Miroku agyát elöntötte a méreg.- Te nyomoronc, ne merészelj ilyet mondani!

-Egyszerűbb lenne Kagomét elvinni, nem?- fordult Kagura mesteréhez.

-Ne légy ostoba! Nem látod, hogy Inuyasha gyermekét várja?!

Erre a kijelentésre mindenki csodálkozva nézte Kagomét és Inuyashát.

A félszellem a lányhoz fordult.

-Kagome, ez igaz?

-Jaj, Inuyasha, bocsáss meg, hogy eddig nem szóltam! Csak, tudod, én nagyon akarom ezt a babát, és eszembe jutott, hogy, mi van, ha te nem akarod. Ha mondjuk Kikyout választod.

-Kikyout?

-Igen. Ha őt választod, szeretném, ha megengednéd, hogy megtartsam. Esküszöm, nem foglak zavarni titeket, haza megyek, és soha nem fogsz hallani felőlünk. Persze, ha úgy gondolod, hogy Kikyou nem örülne így sem és semmi esetre sem akarod, hogy megszüljem a babát, akkor eleget teszek a kívánságodnak.- könnyezni kezdett.- Nem akarhatom, hogy csak a pici kedvéért maradj velem, így nem választhatlak el életed szerelmétől.

-Kagome… Te egyedül is felnevelnéd a gyerekünket?

A lány némán bólintott.- Persze.

-Hogy gondolhatsz olyat, hogy elhagylak miközben az én gyerekem növekszik a hasadban?!

Ne hidd azt, hogy csak a babáért maradok veled. Kikyout soha nem fogom elfelejteni, de már rég nem ő az első nekem, csak féltem bevallani magamnak. Kagome én téged szeretlek. És látom, hogy te is szeretsz engem, ha egymagadban is vállalnád a baba felnevelését.

Inuyasha megölelte és megcsókolta szerelmét.

Hirtelen olyan érzés kerített mindenkit hatalmába, mintha ez már megtörtént volna…

-Olyan érzésem van, mintha minket elfelejtettetek volna.- türelmetlenkedett Naraku.- Ha már így kibékültetek, meghaltok!- és lecsapott zöld nyúlós karjaival, épp, hogy csak félre tudtak ugrani előlük.- Sango, sürget az idő! Kell az öcséd vagy nem?- a felhők közül hirtelen Kohaku lebegő teste jelent meg.

-Kohaku!- a szellemírtó az ájult fiú felé közeledett, mikor Naraku maga felé húzta a gyereket.- Te szörnyeteg!

-Nos, hogy döntesz? Ki vegyem az ékkőszilánkot belőle?

-NE!- sikoltotta.- Veled megyek, ha Kohaku most azonnal biztonságba kerül.- adta be a derekát.

-Sango, ezt nem engedhetem!- Miroku maga mögé állította a lányt.

-Ó, a szerzetes! Elfelejtetted, te ostoba, hogy ennek a nőnek már családja van, és soha nem lehet a tied?! Engedd el őt!

-Még mit nem!- elindította a szelet.

-Ne, Miroku!- kérte a lány.- Itt vannak a mérgesdarazsak!- de a fiú nem hallgatott rá. A kezét Naraku felé fordította, aki arrébb ment onnan, így Kohakut szem elől tévesztette. A kisfiú teste a szerzetes felé szállt, még mielőtt beszippanthatta volna Sango elkapta az öccsét. Ez alatt a kis idő alatt Miroku rengeteg darazsat szívott be, ájultan esett össze. Sango dühösen elhajította Narakuhoz a csonttörőjét, majd a szerzeteshez sietett. Inuyasha egy percig sem tétovázott, amint Naraku elkerült Kohaku közeléből lecsapott a szélbordával. Ez nem okozott ellenfelén nagy sérülést, így Kagome kilőtte szentnyilát.

-Kagura, Kanna! Segítsetek!- könyörgött a teremtőjük.

-Nem Naraku! Most véged!- tisztes távolságba húzódva figyelték az eseményeket.

Kagome nyila célba talált, erre Inuyasha az ellenszelet használta, ami a végső pusztulást hozta el a félszellem számára.

34.fejezet

A csata után Kagura eliszkolt Kannával, örültek, hogy Naraku meghalt, de nem érezték, hogy köszönettel tartoznának Inuyasháéknak.

Miroku nagyon súlyos sérülést szenvedett, de Kagome sikeresen meggyógyította, míg lábadozott Sango nem mozdult tőle. Egy hétig vesztegeltek egy elhagyatott kunyhóban. Kohaku hátából kivették az ékkövet anélkül, hogy a kisfiú meghalt volna, és az emlékei is visszatértek. Egyik nap lódobogásra ébredt a társaság, egy csapat felfegyverzett katona kereste gazdáját, Mirokut. Kénytelen-kelletlen beengedték a vezérüket a még mindig beteg szerzeteshez. Sango, tudta, hogy hamarosan el kell válniuk.

-Nagyuram, a hercegnő már nagyon aggódik miattad! Kérlek, gyere velünk haza!

Miroku szomorúan nézte az előtte hajlongó vitézt, majd pillantása Sangora tévedt, akinek a szeméből rengeteg keserűséget olvasott ki, de némán bólintott.

-Hát, ez a kötelességem, de…

-Ne, nem maradhatsz itt. Menj haza, mi nem tartozunk össze.- az utolsó mondatot már csak suttogta a lány. Miroku megsimogatta az arcát, majd összekészülődött és boldogtalanul távozott.

Inuyasha és Kagome mérhetetlenül örültek egymásnak és a kicsinek, de összeszorult a szívük mikor a szerzetes elment.

-Most mihez kezdesz Sango? Nem kellett volna megmondani neki az igazat?

-Nem szakíthatom el a szeretteitől. Kohaku és én hazamegyünk a szellemírtók falujába, és együtt gondoskodunk arról, hogy a szellemírtók neve ismét ragyogjon.- Kohaku bólintott.

35.fejezet

A kis csapat visszatért Kaede anyó falujába, ahol Hayao, Mitaray és Sakumoto várt rájuk. Inuyasha eldicsekedett az anyónak, hogy hamarosan gyermekük lesz, Kaede már előbb tudta ezt, mint Kagome, sokat tapasztalt szeme észrevesz egyet s mást. A szellemírtók nem sokat időztek a faluban, hamarosan útra keltek otthonuk felé.

***

Kohaku nagyon megszerette a kis unokaöccseit és igyekezett bepótolni az elvesztett időt a nővérével. Sango az utóbbi időben kerülte Sakumoto társaságát, szegény fiú nem tudta, mi lehet ennek az oka. Kohaku Kirarával délelőtt az ikreknek mutatott be mutatványt, így Sakumoto felkutatta Sangot. A síroknál talált rá, épp imádkozott.

-Mi a baj?- tért rögtön a tárgyra.- Mostanában kerülsz engem.

A lány fölkelt és a fiú szemébe nézett.

-Gyermeket várok.

-HOGY MICSODA?!- üvöltött és szikrák pattogtak a szemében.

-Tudom, hogy nem vagyok méltó rá, de bocsáss meg, kérlek!- és tekintetét leemelte a fiúról.

-Te, te szajha! Én elfogadom a fiaidat, és te úgy hálálod meg nekem, hogy újabbat csinálsz!

-Bocsáss meg, te nem ezt érdemled, sajnálom, hogy fájdalmat okoztam.

-Persze, most sajnálod, de akkor, amikor az a szemét hozzád ért fogadjunk eszedbe sem jutottam!- rettentően dühös volt, de próbált lehiggadni.- Figyelj, kapsz még egy esélyt. Nem akarom, hogy az a fattyú napvilágot lásson! Megértetted?

-Micsoda?- suttogta.- Öljem meg a gyerekem?- ”a gyerekünk?” Mirokura gondolt, könnybe lábadt a szeme.- Nem, ezt nem vagyok hajlandó megtenni!- hangzott a határozott válasz.

-Ellenkezel velem? A férjeddel, uraddal s parancsolóddal?- nézett rá tomboló tekintettel.

-Ezt nem fogom megtenni! SOHA!

-Vagy úgy!- a keze már lendült is. Megpofozta a lányt. Sango tudta, hogy ez fog következni mégsem hajolt el, úgy érezte, megérdemli.- Most?- hallgatás volt a válasz.- Te akartad!- újból felemelte a kezét.

Kohaku jelent meg, aki rögtön lefogta Sakumotot.

-Mit művelsz a nővéremmel?- kiáltotta indulatosan.- Elment az eszed?

-Ó, csak megbüntetem, feleselt.

-Próbáld csak meg még egyszer!- fenyegetőzött.- Nem érdemli meg senki, hogy bántalmazzuk, főleg akkor nem, ha szeretjük.

-Tudod, mi tett velem? Más gyermekét hordja a szíve alatt!

-Ez is bizonyítja, hogy semmi jogod őt megütni. Az ikrek sem a tieid és ő sem az. A ti kapcsolatotok sosem fog működni akárhogy erőlködtök is. Sakumoto, kérlek, hagyd el ezt a helyet!

-Mi? Kidobsz, te kis taknyos?- hüledezett a férfi, de teljesítette a kérést, búcsú nélkül ott hagyta őket, és egyáltalán nem fájt a szíve, attól, hogy el kell mennie.

Innentől kezdve békés hónapok elébe néztek.

36.fejezet

Sango könnyen átvészelt 8 és fél hónapot, Kohaku és Kirara nagy segítség volt neki, és örült, hogy most nem lesz egyedül, mikor eljön az idő.

Sango sietett az erdőbe, bár hatalmas pocakja ezt nem igazán tette lehetővé. Nem szerette a fiúkat egyedül hagyni még úgyse, hogy Kirara velük van és Kohaku tényleg nagyon erős fiú. De hát néha el kell menni gyógynövényeket szerezni, ugyanis az ikrek rendkívül találékonyak sérülés szerzésében.

Egy kis patak partjára ült le és szedegette a szükséges növényeket, mikor vadászok hangjára lett figyelmes. Egy borostás kopaszodó férfi lépett elő egy fa mögül.

-Nahát! Te meg ki vagy?- nézett Sangora.

-Én is ezt kérdezhetném.

-Uram! Egy asszony van itt!- kiáltozott a katona, mint a fába szorult féreg.

Egy csapat harcos tűnt elő másodpercekkel később. Élén a vezérükkel, aki…

-Miroku?- kerekedett el a lány szeme.

-Sango, te vagy az?!- ujjongott a fiú, míg tekintete Sango gömbölyödő hasára nem tévedt.- Babát vársz?- mosolygott fájdalmasan.

-Igen, de őszintén remélem, hogy csak egyet.- simogatta meg a pocakját.

-Gratulálok!- mondta, de úgy érezte, hogy marcangolják a szívét.

-Köszönöm. És mi van veled mostanában?

-Semmi különös, a szokásos. A fiam napról-napra nagyobb és okosabb lesz, Noriko pedig egyre többet nyavalyog. Gondolom a korral jár.- vigyorodott el. Sango is mosolygott, tekintve, hogy a hercegnő legfeljebb 25 éves lehet.

-Nos, azt hiszem ideje mennem, utálom, ha a gyerekek egyedül vannak.

-Mért, Sakumoto nincs velük?

-Ő… ajaj!- érezte, hogy elfolyt a magzatvíz.

-Mi? Mi az?- nézett rá értetlenül a szerzetes.

-Megindult a szülés.- közölte a lány tárgyilagosan.- Időm sincs visszamenni, itt fogok szülni.

-MICSODA???- Miroku nagyon megijedt, jobban, mint Sango.

-Nem kell maradnod, ezt úgyis egyedül kell csinálnom. A múltkor is túléltem- ”bár nehezen”.

-Meg vagy őrülve? Azt hiszed, hogy most itt hagylak teljesen egyedül, magadban, miközben egy gyereket hozol világra? Egyértelműen maradok!

-Köszönöm, ez nagyon sokat jelent nekem.- elcsuklott a hangja, most fog megszületni a babájuk.

Sango egy fának döntötte a hátát, Miroku letérdelt mellé, csak ő volt a közelben, a többieknek megtiltotta, hogy itt maradjanak. A fiú megfogta a lány kezét, megkezdődtek a fájások. Sango ütemesen lélegzett és minden fájáskor megszorította a szerzetes kezét, aki ezt eléggé fájlalta, és nagyon sajnálta, de csodálta is a lányt.” Hogy képes ilyen fájdalmakat elviselni?”

-Neee!- kiáltozta Sango, elkezdhetett nyomni. Hangosan kiabált, izzadt és könnyezett. Szegény Miroku tehetetlenül nézte, ahogy szenved a lány.

-Ááá!- sikította.- Kérlek!- ugyan a szerzetes nem tudta, mire kéri, mégis lehajolt és megnézte, hol van a baba.

-Nagyon jól csinálod! Még egy kicsit, már látom a fejét.- minden erejét összeszedve Sango nyomott és nem sokára babasírástól volt hangos az erdő.

Miroku lemosdatta a kicsit és egy kendőbe bugyolálta. Sango teljesen erőtlenül feküdt a fa tövében.

-Nézd meg! Egy kislányod van.- nyújtotta a picit anyjának.

-Jaj, de édes vagy! Mey lesz a neved. Jó?- elsírta magát, teljesen kimerült. Miroku elvette tőle a babát, leült mellé és átkarolta. A lány fejét a szerzetes vállára hajtotta és elszenderedett.

37.fejezet

Egy óra múlva Miroku közeledő alakok lépteire lett figyelmes, Kohaku volt az Kirarával és az ikrekkel.

-Szia Kohaku.- köszöntötte a szerzetes.

-Ó, szia. Sango… ó nahát!- ujjongott a fiú.- Fiú vagy lány?

-Kislány, Mey.

-Unokahúgom van!- lelkendezett.- Nem szokott ilyen sokáig maradni, aggódtunk miatta.

-Nagyszerű nővéred van, ahogy végig csinálta, az valami bámulatos volt.

-Ne feledd, hogy az ikreket egyedül szülte, illetve Kirarával.

Miroku szíve elszorult, ha arra gondolt, hogy a lány egymagában szenvedett.

-Hol van Sakumoto?

-Ó, ő már nem velünk él.

-Mi? Mért?- hőkölt hátra a fiú. ”Hogy hagyhatta itt a feleségét egy gyerekkel.”

-Miután megütötte a nővéremet, elküldtem.- jött az egyszerű, de sokkoló válasz.

-MIT CSINÁLT?- kelt ki magából Miroku, olyan dühös lett, hogy úgy érezte, mindjárt felrobban.- Ha a kezeim közé kerül az a szemét én megölöm! Hogy merte?- megpuszilta az alvó lányt.

-Mért tette ezt?

-A nővérem feleselt neki, nem hajtott végre valamit.- többet nem akart mondani.

-Vagy úgy.

A szerzetes segített a gyerekeknek tábort verni, Sango nélkül nem akartak visszaindulni.

Reggel Miroku arra ébredt, hogy Sango a kislányt eteti, Hayao pedig érdeklődve nézi a kis jövevényt.

-Ana, ki ez?

-Ő a kishúgod, szívem.- mosolygott rá a fiúcskára.

-Akkor játszhatok vele?

-Most még nem, túl kicsi hozzá.

-Akkor Mitarayjal és Kohakuval játszok.

-Jó. Menj csak.- a kis Hayao felkeltette öccsét és már futottak is.

-Sango, kérdezhetek valamit?- fordult hozzá a szerzetes.

-Most is azt tetted, de nyugodtan.

-Igaz, hogy megvert?- próbált higgadt maradni, de nem igazán sikerült.

-Nem, csak megütött. De megérdemeltem, igaza volt.

-Micsoda? Hogy mondhatsz ilyet? Mit kért?

-Azt nem mondhatom el.- rámosolygott alvó kislányára.

-Megütött és én nem voltam veled. Ha ott lettem volna, ez nem történik meg.

-Már nem fog.

-Tudom, elment.

-Igen, nekünk is mennünk kéne. Gondolom téged is várnak haza, nem igaz?

-Hát…

Percekkel később már búcsúzkodtak, fájdalmas volt az elválás, de egyik sem mutatta.

Miroku kijött az erdőből kíséretével, mikor ismerősökbe bukott.

-Inuyasha, Kagome, Shippou!

-Miroku! Nahát, te itt?

-Vadásztunk, látom megszületett a babátok.

-Igen, ő kisfiúnk, Kai. Egy hónapos. Hát nem édes?- Kagome imádta a kicsit.

-De, nagyon szép. Gratulálok.- fordult Inuyashához.

-Kösz.- Inuyasha büszkén kihúzta magát.- Épp Sangohoz indultunk, megmutatni a fiunk, és megnézni, hogy ő hogy van.

-Igen, nem sokára szülni fog.- helyeselt Shippou.

-Találkoztam vele.- mondta Miroku.- Segítettem világra hozni a kislányát.

-Mi? Tényleg?- döbbentek le.

Egyszer csak egy újabb csapat lovas tűnt fel élükön egy csodálatos hercegnővel.

-Miroku, mi tartott ilyen sokáig?- esett neki köszönés helyett Noriko.

-Hosszú. Mért jöttél elém?

-Hiányoztál,… a fiadnak is.- mutatott egy 6 éves kisfiúra.- Á, itt vannak a régi társaid! Ó, és szaporodtak.- nézett rosszindulatúan a babára.- És hol van az a szellemírtólány?

-Valószínűleg a falujában újonnan született kislányával.- Kagome a pokolba kívánta a nőt.- Miroku segített a szülésnél, ezért késett.

-Ó, igen?- tekintete villámokat szórt.- Csodálatos, még egy éhes száj. Ideje mennünk. Drágám, búcsúzz el a barátaidtól és menjünk.- búgta Noriko a férjének.

-Hát akkor, sziasztok, minden jót!- köszönt el a szerzetes.

-Ó, Miroku, várj! Hogy hívják a kislányt?- kérdezte Kagome.

-Meynek. Gyönyörű név, nem?- tekintete a távolba révedt.

-De. Gratulálok.- csúszott ki Inuyasha száján, mire mindenki furcsán nézett.- Hupsz!

38.fejezet

-Mi ezt meg mért mondta az a korcs?- esett neki a hercegnő.

-Ne nevezz így, mert nem fogom vissza magam!

-Tényleg, Inuyasha mért mondtad ezt?- nézett rá Miroku is kíváncsian.

-Hát, izé…

-Majd én.- ajánlkozott Kagome.- Tudod, Miroku Mey a te kislányod. A saját gyereked születésénél segédkeztél.

Döbbent csend.

-HOGY MICSODA???- ez olyan hangosra sikerült, hogy Kai elkezdett sírni.- Mi az, hogy az én lányom? Ez biztos, úgy értem…

-Jaj, szerinted, mért hagyta ott Sangot Sakumoto?- tette fel az ésszerű kérdést a hanyou.

-Sango nem akarta megölni a babátokat! Sakumoto elvesztette az eszét és…

-… ezért ütötte meg!- sápadt el Miroku.- Úristen! Akkor miattam…- kellemesebb gondolat ötlött az eszébe.- Van egy kislányom!- vigyorodott el.

-Nem csak egy kislányod van.- mosolygott a lány.- Az ikrek is a tieid, Hayao és Mitaray.

-Mi? Ők az én fiaim?- hüledezett.

-Jaj, a vak is látja a hasonlóságot köztetek- bősz bólogatás Inuyasha és Shippou részéről-, az a fura, hogy te nem vetted észre.

A szerzetes visszagondolt a gyerekekre és egyre inkább hinni kezdett.- Mért nem mondta el nekem?

-Azért, mert ez az egész nem igaz!- fortyant fel az eddig csendes Noriko.- Ha ez így lenne, szerinted nem próbált volna veled maradni? Rémes dolog egy gyereket egyedül nevelni, apa nélkül!- itt a fiára nézett.- Nem veszed észre, hogy sántít a történet?

-Jaj, fogd már be!- hallgatatta el a hercegnőt az immár felbőszült Kagome. A többiek megkövülten bámulták.- Te nem tudhatod, milyen a feltétel nélküli szerelem, mikor az sem fontos, hogy veled, mi van, amikor csak az Ő boldogsága a fontos! Azért nem mondta el, mert nem akart elszakítani a családodtól.- fordult a fiúhoz.- Sango úgy érezte, ha őt, Norikot választottad, nem vehet el tőle, és főleg nem engedheti, hogy csak egy gyerek miatt hagyd el a szerelmed. Ekkor döntés előtt állt, nem kellett volna megszülnie a fiaidat, de annyira szeretett, hogy nem lett volna képes megölni a gyerekedet. Sakumoto pedig megbocsátott neki, bár a fiúkat soha nem szerette. Csoda, hogy eddig kibírta!- darálta el a lány, majd Mirokut fürkészte.

-Ugyan már! A cafka! Úgy látom, bárkinek a gyerekei lehetnek azok a kölykök.- a hercegnő vihogni kezdett. Egy pofon térítette magához, amit hőn szeretett urától kapott.

-Ne merészeld ezt mondani! Egyáltalán ne merészeld a szádra venni a nevét! Megértetted?- a nő még mindig az arcát fogta.- Te soha nem lettél volna ilyesmire képes!

-Hagyd békén az anyámat!- mindenki a kisfiú felé fordult.- Semmi jogod nincs őt bántani! Te nem vagy az én apám! Az én apám egy igazi nemes volt, nem ilyen koszos szerzetes, mint te!

-MICSODA?- még egy sokkoló hír.- Noriko, ez igaz?- fordult a nőhöz Miroku.

-És ha igen, mi van? Örülj, hogy ilyen feleséged van, mint én! A fiam apja egy csatában életét vesztette, itt hagyott! Mégsem nevelhettem fel egyedül!?

-Te boszorka!- próbálta visszafogni magát, ékesebb szavakat is tudott volna használni.- Hogy tehetted ezt? Elszakítottál a szerelmemtől, a családomtól minden ok nélkül!

Inuyasháék szótlanul nézték az eseményeket, meg se mertek mukkanni. Miroku megfordult a lovával és őrült vágtába kezdett az erdő, a hegy felé.

39.fejezet

Sango a ház előtt nézte a fiúk játékát miközben levest főzött. A kis Mey mellette aludt édesdeden. Hirtelen egy vágtázó lovas hatolt be a faluba, és pont előtte állt meg.

-Mi-Miroku? Mért vagy itt?

A fiú nem szólt semmit csak leugrott a lóról és karjaiba zárva megcsókolta az értetlen lányt.

-Annyira, de annyira szeretlek!- szorította magához még mindig Sangot.

-Mi?- Sango nem tudta, mi lelte a szerzetest.

-Inuyasháék elmondtak mindent. Tudom, hogy a fiúk és Mey az enyémek. Olyan csodálatos vagy!- csóközönt szabadított a lányra.- Hogy tudtad ezt végig csinálni? Hát tényleg ennyire szeretsz? Egyedül is felnevelted volna a gyerekeimet?

Sango elsírta magát.- Bocsáss meg, hogy nem mondtam el! Nem akartam tönkretenni a családod, lehet jobb lett volna, ha nem tudod meg.

-Dehogyis! Noriko soha nem számított nekem! Bevallotta, hogy a fia nem is az enyém!- mosolygott a lányra, aki nem tudta, mit higgyen.

”Ebben nem hazudna!”

-Jaj, Miroku! Én is szeretlek! Nagyon-nagyon!- ismét felzokogott.

-Most már nem lesz semmi baj!- csókolta meg még egyszer, Sango megnyugodott.

Innentől kezdve a párocska elválaszthatatlan volt. Miroku megpróbálta behozni az időt Hayaoval és Mitarayjal, akik idősebb korukban nem is emlékeztek olyan időre, mikor az apjuk nem volt velük.

Norikoról és a fiáról soha többet nem hallott senki.

Shippou és Kohaku is felnőtt és családot alapított, természetesen Sangoval nem váltak el soha hosszabb időre, mint egy hét.

A szerzetes feladatának tartotta, hogy ismét benépesítsék szellemírtók a falut, így az idő folyamán még négyszer volt gyermekáldás náluk. Inuyasháék nem tudták megdönteni a rekordot, de neki és Kagoménak is még négy gyermekük született.