By: Katsumi

1.fejezet

Naraku él, és birtokában van a majdnem teljes ékkő, a Shikon no tama. Kis csapatunk szénája elég rosszul áll, de senki nem beszél erről. Most is egy erdőben táboroztak le a fáradságos nap után. Kagome kín-keservesen végigszenvedte ezt a tanévet, hál’ Istennek nem bukott meg semmiből, előtte az egész nyár, melyet kifogások nélkül tölthet a középkori Japánban. A fiúk tűzifát mentek gyűjteni Kirarával, míg a lányok Shippouval a közeli tóban csobbantak.

-Ilyen még nem volt, hogy egy csata után senki sem sérült meg! Ennek őszintén örülök!- mosolygott Kagome és kibújt a ruháiból.

-Igen, ezek a szellemek nem Naraku csatlósai voltak, csak egyszerűen az ékkőszilánkokra fájt a foguk.- helyeselt Sango, aki immár meztelenül merült alá a hűs vízbe.

-Hé, engem se felejtsetek el! Én igen is megsérültem!!! -kelt ki magából a kis róka szellem.

-De Shippou, én az Inuyashától kapott pofonokat mindennapos kellemetlenségnek nevezném!- felelt erre szellemírtó.- Tudod, milyen ideges, ha Kagoméra akár egy tizedrangú szellem is szemet vet.

-Hát az már biztos, teljesen oda van érte, de a világ minden kincséért sem ismerné be!- most már vidámabb hangon felelt a kölyök.

-Nem értem mért mondjátok ezt!- fakadt ki az említett leányzó.- Inuyasha nem szeret engem, neki ott van Kikyou…. Ő a legfontosabb.- lehunyta a szemét. Nem akarta, hogy sírni lássák.- Beúszok a közepéig.- Meg se várta, mit szólnak hozzá a többiek.

-Szegényke!- ”most inkább nem zavarom”.- Még maradsz Shippou?

-Igen, utolérem Kagomét.

-Rendben, de ne siess, annyira!- kilépett a vízből.- Milyen meleg van?! Leülök a sziklára, onnan nézlek titeket!

Egymásra mosolyogtak, majd Shippou bámulatos fejessel Kagome nyomába eredt.

Sangonak jól esett, hogy egy kicsit egyedül lehet. Sellő módjára előrefogta hosszú, selymes, barna haját és a barátnőjétől kapott kefével fésülgette. Az öccse járt az eszében, rég nem látta. ”Ne félj Kohaku, kiszabadítalak, és újra együtt leszünk! Megfizet az a gaz Naraku, amiért ezt tette velünk, a családunkkal és a falunkkal. Ha vége lesz ennek haza megyünk, felvirágoztatjuk a falunkat és soha többé nem hagyjuk el egymást!”

A lány nem is vette észre, hogy nincs egyedül. A szikla mögötti bokorban csücsülő szerzetesnek kellemes pillanatokat okoz, a fiú megbabonázva nézte a kerekded idomokat.

”Milyen gyönyörű!”- sóhajtott vágyakozva.-” Belepusztulok, ha nem lehet az enyém!”

-Miroku?!? Hol vagy?- kiáltozta Inuyasha.- Á! Itt vagy!

A szerzetes vészjóslóan nézett rá. A lány ijedten hátra fordult és maga elé rántotta az aprócska törölközőjét. Igaz most már teljesen felesleges volt, a fiú mindent látott. Houshi-sama reszketve a megtorlástól előmászott rejtekéből.- Sango félreérted!

-Ezt nem lehet!!!!- kiabálta a dühtől és zavartól kipirult lány.- MIROKU!- és a pofon már csattant is.

-Aú!

Később a tűznél senki sem lepődött meg a Mirokou arcán díszelgő vörös kéznyomtól. A lányok korán elvonultak aludni, Inuyasha és a szerzetes őrködött.

-Szerencsétlen hülye.- jegyezte meg váratlanul a mi félszellemünk.

-Hidd el, a látvány mindenért kárpótolt- és gonosz, elégedett vigyor jelent meg az arcán.

-Ha te mondod.- hagyta rá.

2.fejezet

Másnap a csapat egy falut vett célba, ahol egy rettenetes szellem rabolta el a falufőnök fiát.

-Nem értem, minek jótékonykodunk már megint! Teljesen hasztalan, Narakun kell bosszút állnunk!- Inuyasha a szokásos szövegét mondta.

-Jaj, Inuyasha! Képzeld csak bele magad annak a szegény gyereknek a helyzetébe! Hogy félhet és várhatja a megmentőit!- Kagome megpróbálta meggyőzni, de…

-Emellett gazdag jutalom üti a markát a szabadítónak! Ez sem utolsó szempont!- Mirokou már a pénzt számolta gondolatban.

-A vezető azt mondta, hogy egy félelmetes sasszellem vitte el a gyermeket a hegyekbe. Majd én kiszabadítom, ha Inuyasha nem akarja! Ő úgyis olyan lusta!- így Shippou.- Aú!

Egy hatalmas búbbal lett gazdagabb a kicsi, ami félszellem megsértéséért járt. Kénytelen-kelletlen mindannyian felkapaszkodtak a szellem fészkéig, ami egy veszélyes, kiemelkedő szirten volt. Kirarát előre küldték megfigyelőnek.

-Mért nem a földön fészkel ez a buta madár!- mondta sírósan Kagome.- Tériszonyom van!

Épp egy keskeny úton egyensúlyoztak libasorban Kagoméval az élén, ha itt átérnek egy ideig biztonságban lesznek.

-Ne nyafogj már folyton Kagome!- tólta le Inuyasha.

-Én nem nyafogok! Ááááá!

-KAGOME!!!- kiáltották egyszerre. Inuyashában egy másodpercre megfagyott a vér, de még időben észhez tért. Hála a félszellem gyors reflexeinek a lány megúszta. Innentől kezdve ölben vitte biztonságos helyre.( Már amennyire egy szellem otthona az.)

Kagome és Sango bemásztak a fészekbe, a kisfiú rettentően megörült nekik, de a fiókák keserves vijjogásba kezdtek.

-Hogy a fene vinné el ezeket a büdös madarakat, ide hívják az anyjukat!- Inuyasha feltevése beigazolódott.

Pár perc múlva feltűnt a dühös anya, aki mindenáron meg akarta védeni fiókáit.

-Kirara vidd el Kagomét és a gyereket a faluba! Én majd fedezlek titeket.- adta ki a parancsot a szellemírtó. Azzal már elő is kapta csontbumerángját. A macska helyeslően nyávogott és felkapta a hátára őket.

-Te ostoba madár, nem akarjuk bántani a fiaidat!- Inuyasha kihúzta a Tetusaigát a hüvelyéből.

A szerzetes Sango mellé állva elővette varázsigéit és botját maga elé tartotta. A szellem őket vette célba, a védekezés hatástalan volt, mindkettejüket kegyetlenül félre söpörte. Miroku éppen hogy meg tudott kapaszkodni egy kiálló gyökérben, a lány a bumerángját leejtette, de nem foglalkozott vele, rohant a fiú megmentésére.

Hátat fordított nekik az anya és Inuyasha helyett most Kirarát vette célba. A macskaszellem kitért a csapás elől, de utasai a föld felé zuhantak. Kirara sehogy sem tudta lerázni ellenfelét.

-INUYASHA!!!!!!!!- Kagome zuhanás közben erősen magához szorította a gyereket.

-KAGOME!- és rögtön utána ugrott, még épp időben kapta el őket.

Addig a szellem szárnyával megcsapta Kirarát, aki így neki ütközött a hegy falának és bezuhant a fészekbe, szegény fiókák vesztére. Saját anyjuk végzett velük. Mikor ezt meglátta a madár eszét vesztve rontott rá az éppen biztonságos helyzetbe kerülő Mirokura és Sangora. Felkészületlenül érte őket a támadás, csak annyi idejük volt, hogy a szerzetes rávesse magát a szellemírtóra, így is védelmezve. Már fel voltak készülve a legrosszabbra, mikor egy láncon függő buzogány belecsapódott a madár testébe. A lánc egy fiú kezében volt, súlyosan megsebesítette a szellemet. Ekkor tűnt fel Inuyasha, a Tetusaigával se perc alatt kettészelte az ellenséget. Megakadt a tekintete a fiún. Ismerős volt a kinézete.

-Te meg ki vagy?- vonta kérdőre rögtön.

3.fejezet

-Igaz, hogy gyakorlatilag rátok törtem, de azért szerintem egy köszönömöt megérdemelnék.- felelt az idegen.

-Keh. Nem mondok köszönetet elbántunk volna vele segítség nélkül is! Egyébként sem válaszoltál még!

Épp ekkor tért magához Sango és Miroku.

-Sango, jól vagy?- kérdezte a szerzetes még mindig a lányon fekve.

-Igen, köszönöm, de……-Miroku kihasználva helyzeti előnyét megsimogatta Sango formás combját.

-Te szoknyavadász! CSATT!

Inuyasha és az ismeretlen fiú szájtátva nézték végig a jelenetet. Miután összeszedték magukat kérdőn szemléltek megmentőjüket.

-Nagyon köszönjük, hogy megmentetted az életünket.- hálálkodott a szerzetes (vörös folttal az arcán)-Ki vagy te?

Végigmérték a fiút. Hosszú fekete haját lófarokba fogta, ruházata Sangoéhoz és Kohakuéhoz hasonló. Összességében nagyon jóképű volt.

-Igen, kérlek, felelj!- sürgette most már a lány is.

-Azt hittem te rögtön felismersz.- fordult Sangohoz.- Bár el kell ismerni elég rég volt.- mosolygott, amitől csak még helyesebbnek tűnt.

Sango elpirult, mindenki kérdőn tekintett rá.- Sajnálom, nem emlékszem rád.

-Semmi gond! Nem haragszom.- megfogta a lány kezét, aki erre újból elpirult.- Én is szellemírtó vagyok. Még régen, mikor apád került a falu élére, a családom és én elmentünk onnan, apám igazságtalannak tartotta az előző főnök kívánságát. Szerinte ő jobban megérdemelte volna a tisztséget, mint apád. Én nem akartam elmenni, szerettem ott lakni, és rengeteg barátot hagytam ott. Köztük téged és Kohakut. Emlékszem mennyit játszottunk együtt…

-Sakumoto-san!- a lány hangja elhalt.

Miroku és Inuyasha értetlenül nézték a két gyerekkori barátot.

-Sakumoto! Sakumoto! Hát tényleg te vagy az!- ujjongott a lány, erre a férfi megölelte és Sango nem tiltakozott.

A szerzetesnek görcsbe rándult a gyomra. Még nem is ismerte, de már utálta ezt a fiút.

-Jaj, de udvariatlan vagyok!- kiáltott zavartan a lány.- Még be se mutattam a barátaimat, ő itt Inuyasha még mielőtt megkérdeznéd egy barátságos félszellem, ő pedig Miroku.- A szerzetes Sango mellé lépett és átkarolta a vállát. A lány zavarba jött tőle és lerázta a kezét. Furcsa volt neki ez a mozdulat, de jól esett.

-Te jó ég! Hol van Kirara???- a fészekhez sietett és…- Kirara! KIRARA! Bocsáss meg!

Sango kétségbe esetten lerogyott a kis kedvenc mellé és zokogott. A cicus nyivákolt egyet, biztatás jeléül, de egyáltalán nem annak hangzott. A gazdája megvizsgálta, eltört az egyik lába és rengeteg seb borította.

-Ne aggódj, meggyógyítalak!- Kirara hétköznapi méretére zsugorodott, így Sango óvatosan a kendőjébe csavarta és ölbe vette.- Inuyasha, menjünk Kagoméhez, nincs vesztegetnivaló időnk!

-Igazad van Sango! Gyerünk! Várj, szállj fel a hátamra, úgy gyorsabb!

A lány egy pillanat alatt elhelyezkedett, Kirara nehezen lélegzett, sietniük kell.

-Ti majd gyertek utánunk! Kagomét lent hagytam a völgyben Shippouval és a gyerekkel.

Inuyasha elrugaszkodott és villámgyors futásnak eredt. A két fiú csak nézte az elsuhanó alakokat.

-Akkor induljunk!- szakította meg a kínos csöndet a szerzetes.

-Rendben. Mindig is ilyen volt,… mindent kockáztatna a barátaiért- eleresztett egy vágyakozó sóhajt. Miroku ezt utálta.

Újból csend következett, most Sakumoto törte meg:- Azért sokat változott,…. felnőtt. Történt vele valami, ami mélyen megbántotta, látom a szemében. Igaz?

-Igen, ami azt illeti… Sango elvesztette a családját és a faluját egy szörnyen gonosz szellem miatt, Naraku miatt. Ez a démon az ékkőszilánkokkal manipulálja az öccsét, Kohakut és amerre jár szenvedést okoz.

-Ez borzalmas. Szegény lány!..... Szóval ti ezt a Narakut üldözitek. Te mi miatt akarod megölni?

-Ez egy hosszú történet, dióhéjban annyi, hogy Naraku megátkozta a családom férfi tagjait, egy fekete lyukat égetett a nagyapám jobb tenyerébe és ez nemzedékről nemzedékre öröklődik. El kell kapnom, és végeznem vele, vagy különben én is meghalok, mint az őseim.

-Ez borzalmas. Tényleg nem kispályás ez a szellem. És az az Inuyasha mit akar tőle?

-Áh, hát nem tudom, hogy pont nekem kéne elmondanom….

Kisvártatva megérkeztek. A többiek letáboroztak, a gyerek és Shippou elaludt, Kirarát pedig ellátták, az állapota stabilizálódott.

-Szia. Te vagy Sakumoto?- Kagome elismerően nézett Sangora, Inuyashában felment a pumpa.- Örülök, hogy megismerhetlek, az én nevem Kagome.

-Szia, én is örülök, hogy egy ilyen bájos lányt megismerhetek.

-Ó, köszönöm a bókot.- pirult el az említett,(Inuyasha még mindig tűr).- Sango már mindent elmesélt rólad.

-És mit mesélt?- nézett jelentőségteljesen a szellemírtóra, aki természetesen zavarba jött.

-Remélem, csatlakozol hozzánk.- váltott témát gyorsan Kagome.

-Hogy mi csoda?! Kagome! Hogy kérheted meg erre ezt a tenyérbe mászó selyemfiút?! Még nem is ismerjük!

-Ugyan Inuyasha! Sakumoto Sango barátja, mellesleg az elmondásokból hallva NEM selyemfiú. Ő MENTETTE MEG MIROKUÉKAT, ÚGYHOGY NE SÉRTEGESD!

-Kagoménak igaza van, ha nem jön már halottak lennénk. Ez a legkevesebb, amit megtehetünk érte!- helyeselt Sango.

-Te mit szólsz hozzá, Miroku? Ugye te sem bízol benne?!- kapaszkodott az utolsó esélybe a félszellem.

-Ö, szerintem eggyel több vagy kevesebb mit sem változtat. Ha kedve van nyugodtan velünk tarthat Sakumoto.- a beleegyezés ellenére mindenki látta, hogy a szerzetesnek nem szimpatikus a fiú.- Nos, hogy döntesz?

-Azt hittem engem nem is fogtok megkérdezni!- felelt erre nevetve.- Természetesen, veletek megyek.

A kérdés eldőlt, mielőtt nyugovóra tértek elmesélték a Shikon no tama, Inuyasha és Kagome történetét. A lányok elaludtak, a három fiú, pedig a tűz mellett őrködött.

-Inuyasha, te ugye szerelmes vagy Kagomébe?- kérdezte Sakumoto, bár elég nyilvánvalónak találta.

-MI? EZT MEG HONNAN VESZED???

-Nyugi, csak kérdeztem, ne ordibálj, különben mindenkit felversz!- ez a dühkitörés mindenre választ adott.

-És te…- fordult Mirokuhoz- Sangoval együtt vagytok?

Nagyon fura, de a szerzetes is zavarba jött.

-Ööö, nos…. ,nem, azaz igen, vagy mégsem.

-???

-Megkértem, hogy éljen velem és legyen a gyermekeim anyja, miután legyőztük Narakut.

-ÉS IGENT MONDOTT?- most Sakumotot pisszegték le.

-Igen, mért?- Miroku élvezte a helyzetet.

-Csak azért, mert gyerekkorunkban megígérte, hogy hozzám jön. A két család eljegyzett minket a viszály megszűntetése érdekében, arra gondoltak, hogy az unokák miatt biztos kibékülnének.

Néma csend következett. Inuyasha rá sem ismert Mirokura, csak nem féltékeny?! Erről muszáj Kagoméval beszélnie!

4.fejezet

Másnap visszavitték a kisfiút a faluba és közölték a főnökkel, hogy nem várnak fizetséget a munkáért. Na jó, ezt Kagome mondta a többiek nevében is. Arra persze nem gondolt, hogy hol fognak ma éjszakázni…..

-Jaj, nem kérhettem pénzt, ti is láttátok, milyen szegények voltak! Nem halunk bele még egy szabadban töltött éjszakába!

Hát, tényleg nem haltak bele, csak majdnem….

Naraku reinkarnációja, Kagura rengeteg szellemet szabadított rájuk. Az ütközet során Inuyasha, Miroku és Sakumoto is megsérült. Már csak a lányok voltak talpon, a még mindig gyenge Kirarára Shippou vigyázott egy bokorban. A szélboszorka a pengetáncot küldte Sango ellen, a csonttörő hatástalan volt ellene, már majdnem eltalálta, amikor a két rivális elrántotta előle. Ez módfelett bosszantotta Kagurát.

-Lám, csak, lám! Új taggal bővült a csapat, még egy férfi bolondult bele abba a szerencsétlen szellemírtóba! Hahaha! ”Ez még a hasznunkra válhat!”- gondolta. Azzal elszelelt.

-Ez a nő az őrületbe kerget! Csak nem azt akarjátok mondani, hogy a gazdája még nála is erősebb?!- kelt ki magából Sakumoto.

Senki nem felelt, szótlanul látták el egymás sebeit.

-Sango, beszélnem kell veled!- fordul a lány felé Sakumoto.- Kettesben.

-Rendben, menjünk!- elsétáltak egy kis patakhoz.

A többieknél:

-Miroku nem zavar téged, hogy…..- kezdte Kagome.

-Egy cseppet sem!

-… Shippouban elszorítod a vérkeringést!

-Ó, bocsánat.- és engedett a kis rókaszellem szorításán, aki fájdalmasan hörgött ezután.

”Vajon hol járhat az esze?!”- mosolygott magában Kagome.

A pataknál a fiatal pár leült egy fa alá és a vizet nézték, vagyis zavarukban inkább bámulták.

-Sango, ööö, hol is kezdjem….

A lány nem felelt, tudta, mit akar mondani neki a fiú, ő is emlékezett az ígéretre, mely szerint egy családot fognak alkotni a jövőben…… most.

-Emlékszel a megállapodásra?

-Persze.

-Nos, én ööööö, szívesen ööööö, valóra váltanám szüleink elképzelését. Tudom, hogy a falut elpusztították, de ha mi visszatérnénk, újból felvirágozna. Szeretlek és szeretném, ha a gyermekeink által benépesülne a szellemírtók faluja. Én lennék a legboldogabb férfi a világon, ha a házassági ajánlatomra igent mondanál.

-Sakumoto, én is szeretlek, de nem úgy, mint, ahogy te engem. Jól esik, hogy ezeket mondtad nekem, de nem mondhatok igent, amíg nem szabadítottam ki az öcsémet. Emellett még nem lennék teljesen őszinte, ha nem árulnám el, hogy másba vagyok szerelmes.

-Miroku igazán szerencsés.- sóhajtott szomorúan.

Sango elpirult, de hozzábújt a szegény fiúhoz. Nem is sejtették, hogy az imént elhangzottakat a bokorban megbúvó barátaik mind hallották. Inuyasha száját úgy fogta be Shippou és Kagome, mert különben rögtön hangot adott volna véleményének, mely szerint nem érti, Sango, hogy választhat egy szoknyavadász szerzetest élete párjául. Miroku legszívesebben tombolt volna örömében. Sango ŐT választotta.

Gyorsan és hangtalanul visszalopóztak, nehogy lebukjanak (most az egyszer sikerült).

Kisvártatva feltűntek Sakumotoék is. A többiek úgy tettek, mintha nem is tudtak volna semmiről…. Este Sango és Miroku sétálni mentek. A szerzetes nagyon hálás volt a lánynak, de nem tudta, hogy mondja el, hiszen ő ”nem tud” a lánykérésről!

-Tudom, hogy hallottatok mindent,- szólalt meg a lány.- Shippou odaadta Sakumotonak a kedvenc csokiját.

Miroku azt sem tudta, mit mondjon, csak magához rántotta a lányt és szenvedélyesen megcsókolta. Sango nem tolta el, de nagyon meglepődött. Élvezte a csókot. Kellemes bizsergés áradt szét mindkettejük testében. A lány megremegett mikor ajkuk szétvált, félt, hogy nem tud megálljt parancsolni szenvedélyüknek. Nem is gondolta, hogy ennyire kívánja a fiút. Bezzeg Miroku tudta, hogy ennél többre vágyik, de nem akarta elsietni. Csak átölelte Sangot, így mentek vissza a táborhoz. A többiek már aludtak, vagy csak úgy tettek… Sango Kagome mellé ment aludni, míg a szerzetes Inuyasha jobbjára ült a tűzhöz. Boldogok voltak, egyikük sem tudott hamar aludni.

5.fejezet

Reggel senki nem kérdezősködött, csak Sakumoto volt rettentően szomorú. Útközben Miroku ment Sango mellett, bár szótlanul haladtak a szerencsétlen szerelmes halkan megjegyezte Kagoménak:- Én szerelmet vallok, visszautasítanak és erre ez a piperkőc szerzetes lecsap szívem egyetlen választottjára.

Kagome sajnálta a fiút, de nem tehetett és nem is akart semmit tenni. Örült a fejleményeknek.

Kirara már szinte teljesen felépült, de szükség lett volna egy-két gyógynövényre, jobb az elővigyázatosság alapon. Kagome legszívesebben el se mondta volna Inuyashának, de….

-MI??? Minek? Már megint csak hátráltatsz minket!

-Inuyasha, hogy lehetsz ilyen gonosz! Én mindent megteszek azért, ha megsebesültök, hogy életben maradjatok, te meg ezért nekem esel! Ostoba!- és már sírt is.

-Jól van, jól van, csak ne bőgj már! Én is elkísérlek.

-Köszönöm!- mondta vidámabban a lány, mint kellett volna.- Sango, kölcsön tudnád adni Kirarát?

-Persze, a te jóvoltadból már teljesen egészséges. Siessetek vissza!- és már el is mentek.

-Nos, szerintem a közelben kéne maradnunk, hogy megtaláljanak majd minket.- ajánlotta Sakumoto.

-Igaz, de még legalább egy nap, míg visszajönnek. Addig meg azt csinálunk, amit akarunk.- világosította fel a szerzetes.

-Ez igaz, mindig sokat szöszmötölnek.- helyeselt Shippou.

-Á.

-Sango, nincs kedved sétálni velem?- kérdezte Miroku.

-De, mért ne?

Shippou mosolygott, Miroku Sango vállára tette a kezét, így mentek el.

”Szemét, legszívesebben megfojtanám!”- elmélkedett a mi hímnemű szellemírtónk.

6.fejezet

-Miroku, lehetnénk kíméletesebbek is szegénnyel, nem gondolod?

-Nem.- és a kezét lejjebb csúsztatta a lány csípőjére.

-Én akkor is sajnálom, a barátom, és csak annyi a bűne, hogy nem azt szereti, akit kéne.- mondta szánakozva.

-De én nem sajnálom, egy cseppet sem. Még a gondolatát is gyűlölöm, annak, hogy Sakumoto téged akar.

A lány elmosolyodott és kedvesével szemben megállt. Odahajolt hozzá, Miroku már kész volt a csókra, de Sango az utolsó pillanatban az arcára lehelte a csókot.

Miroku ezen úgy meglepődött, hogy szenvedélyesen kapott a lány ajkaihoz. A csókuk hosszú és édes volt, nem akartak elválni. De nem is kellett, mert Sango rögtön visszacsókolt.

A szerzetes beletúrt a hajába, ő pedig a fiú arcát simogatta.

-Ó, te jó ég!- szaladt ki Miroku száján.

-Mi az?- kérdezte a lány incselkedve.

-Megőrjítesz! Félek, nem bírom visszafogni magam!

-Akkor ne tedd!- itt biztatóan rámosolygott. ”Úristen, mit teszek!”

Miroku nem hitt a fülének, végre elérte a célját. Visszamosolygott.

-Biztos?

-Igen, a tiéd leszek szerzetes!

Több se kellett a fiúnak. Forró csókban forrtak össze, Miroku benyúlt Sango kimonója alá és megsimogatta a lány selymes bőrét. Lassan vetkőztetni kezdték egymást. Mikor már az összes ruha lekerült róluk a szerzetes finoman megfogta a lányt és lefektette fekete köpenyére. Hirtelen elállt a szava, nem tudott betelni Sango szépségével.

-Gyönyörű vagy. Nem találok elég szót, hogy leírjam, mit érzek.

A lány elmosolyodott, neki is tetszett a látvány. Miroku a lány fölé emelkedett és puha csókokkal borította be testét, eközben Sango a szerzetes fejét és hátát simogatta. Egyre lejjebb haladt, míg elérte a combjait. Ekkor ráfeküdt a lányra, mindkettejük szemében vágy csillogott. A fiú finoman behatolt a lányba és lágyan szeretkeztek. Mikor elértek a csúcsra, kéjesen felnyögtek. Miroku legurult Sangoról és átölelte, egymás karjaiban aludtak el.

7.fejezet

Sakumoto reggel nem csodálkozott, hogy a párocska nincs itt. Öklét beleverte a legközelebbi fába. Shippou nem értette, mi van vele.

-Sakumoto, mért tetted ezt? Csak nem vagy mazohista???

-Mi? Ja, nem. Nincs semmi bajom, azaz van, majd ha nagyobb leszel megérted.

***

Madárcsicsergésre ébredt a fiú az erdőben, de hol a lány? A ruhái itt vannak. Miroku felkelt és vízesés hangját követve elért egy tóhoz. Egy csodálatosan szép lány mosakodott a parthoz közel. A szerzetes nem habozott, rögtön a lány után vetette magát.

-Jó reggelt!- köszöntötte kedvesét egy csókkal.

-Hm, neked is. Azt hittem még nem kelsz fel!

-Csak nem nélkülem akarsz fürdeni?

-Most az egyszer….- és Sango megcsókolta Mirokut. A fiú a lány csupasz fenekére csúsztatta a kezét.- Te meg mit akarsz?

A szerzetes elvigyorodott, a lány finoman csókolgatni kezdte a mellkasát. Nem sokáig vártak, nem is tudtak volna…. Vadul szeretkeztek, nyögéseik hangját messzire vitte a víz.

-Most már jobb lesz, ha megyünk!- vetette fel Sango.- Sakumoto és Shippou biztos aggódnak!

-Hát az a szerencsétlen biztos félt téged tőlem!

-Miroku! Ne bántsd!

-Bocs, ”de akkor is szálljon le az ÉN asszonyomról.

Kézen fogva tértek vissza. Sakumoto nem lepődött meg, de a kis tudatlan Shippou kérdésekkel bombázta őket.

-Hol voltatok? Mért nem jöttetek vissza előbb?

-Jaj, Shippou…. Elég messze elsétáltunk és úgy döntöttünk tábort verünk. Nem lett semmi bajunk, látod!

-Azt elhiszem, hogy nem lett bajotok!- mondta véletlenül hangosan Sakumoto.

Sango elpirult, erre a szerzetes átölelte a vállát.

Többet nem beszéltek erről. Kagome és Inuyasha estefelé értek vissza, mert Kagome átment a saját világába és Inuyasha örömére kicsit késve tért vissza.

A lányok elmentek a tóhoz fürdeni.

-Sango, mi van Sakumotoval?

-Hát,….

-Ennyire megviselte a visszautasításod? Hm?

-Igen, de tudod, ezt még tetézi, hogy Mirokuval most már nyíltan vállaljuk a szerelmünket.

-Ez komoly? Éljen! Gratulálok!- és barátnője nyakába ugrott.

A két lány nevetgélve fejezte be a fürdőzést.

8.fejezet

-A mai éjszakára biztos szállást kell keresnünk!- emlékeztette Kagome a többieket Inuyasha emberréválásának idejére.

Inuyasha morgolódott. Utálta ezeket a bizonyos napokat.

Egy fallal körülvett falu felé tartottak, érdekes látványt nyújtott, csak elvétve lehetett síkságon ilyennel találkozni.

-Mit akartok?- ripakodott rájuk az őr, mikor kopogtattak.

-Szeretnénk szállást keresni CSAK ma éjszakára- adott Miroku nyomatékot ennek a szónak a meggyőzés érdekében.

-Rendben.- és nagy zajjal feltárult az ajtó.

Teljesen hétköznapi falu volt ez ránézésre. A kis csapat megszállt egy kis fogadóban (most nem jött volna be a szerzetes szellemes sztorija).

-Elnézést, asszonyom!- fordult Mirokou a vacsora feltálalása közben a háziasszonyhoz.

-Igen?

-Mért vették körül ezt a települést fallal?

-Ó, ez a hercegnő miatt van.

Most mindenki azt várta, hogy Miroku behatóbban tájékozódjon a hercegnőről, de ő teljesen KÖZÖMBÖSEN kérdezett vissza.

-Mi a története?

-A hercegnő egy csodálatosan szép lány volt, kérők hada rajongta körül, de ő mindegyiket visszautasította, nem tudni, miért. Az apja, a nagyúr egy nap ezt megelégelve kerített neki vőlegényt. A lány elég kínos szituációban értésükre adta, hogy nem megy hozzá ehhez a férfihoz, mert másnak mondott igent, csak félt, hogy a szerelme alacsony származása miatt lehetetlen lesz a frigy. Természetesen a nagyúr és a herceg is őrjöngött, de nem lehetett mit tenni, a hercegnő állapotos volt. A megalázott vőlegény megesküdött, hogy megbosszulja ezt. Bár eddig nem váltotta be ígéretét, a nagyúr mégis jobbnak látta, ha felkészül minden eshetőségre. Ezért emeltük a falat.

-Milyen különös történet!- szólalt meg Kagome.- És a hercegnő kedvesével mi történt?

-Elhagyta a falut, még mielőtt értesülhetett volna születendő gyermekéről. A hercegnő senkinek nem árulta el a fiú kilétét, de még mindig várja, hogy visszatérjen hozzá.

-Ó, milyen romantikus!- sóhajtott fel a válasz hallatán. Inuyasha meglepődött.

-Kagome, elmagyaráznád ebben mi a romantikus? Jól ott hagyta ezt az ostoba nőszemélyt a szerelme!

-Igen, de még mindig hisz benne, hogy visszatér a szerelme.

-Keh!

Ekkor katonák léptek be a fogadóba.- Ti most velünk jöttök a palotába!

-Mi? Mért?- kérdezték kórusban, de feleletet nem kaptak.

9.fejezet

-Engedjétek el őket!- szólt a palota ura. Az őrök teljesítették a kérést.- A nevem Takizawa.

A társaság illendően mélyen meghajolt. Bejöttek a szolgák, akik teát hoztak és hellyel kínálták őket.

-Köszönjük.- mondták egyszerre.

-Elnézést, de csak most értesültem arról, hogy vendégek vannak nálunk. A palotámban lesztek elszállásolva.- közölte velük.

-Nagyon köszönjük a jóságát.- mondták egy meghajlással kísérve.

Majd egy édes kisfiú lépett be a terembe, úgy két év körüli lehetett. Meghajolt, és szótlanul leült az úr mellé.

-Ő az unokám….., bizonyára hallottátok a lányom történetét.

-Nos, ami azt illeti igen.- válaszolt Miroku.

Az úr a három férfire nézett.

-Nem engedhetek el senkit úgy a faluból, hogy ne találkozott volna a lányommal. Mindegyik fiú fog vele beszélni.- befejezve mondandóját a kis gyerekkel együtt elment.

-Ez különös. Mért akarja, hogy a fiúk találkozzanak a hercegnővel?- tette fel a kérdést Kagome.

-Nem nyilvánvaló?- kérdezett vissza a kissé harapós Sakumoto.- Csak a hercegnő tudja, ki a szerelme. Akár valamelyikünk is lehet a titkos kedves.

-MI????????- döbbent le mindenki, kivéve Sakumoto és Miroku.

-Persze, és majd a nyakunkba sóznak egy kölyköt az anyjával!- kelt ki magából Inuyasha.

-Ha ez számít Inuyasha, én tudom, hogy nem a tiéd a gyerek!- mondta Kagome.

-Mi? Honnan?- kérdezte a hanyou.

-Javíts ki, ha tévednék, de te három éve még aludtál.

-Ez igaz, há! Nekem nem kell vele találkozni!

-Inuyasha, azért beszélj vele!- szólt Kagome.- Úgyis két másodperc és rájön, nem te vagy, akit keres.

-MI? Ezt most mért mondtad? Kagome???

-Jaj, Inuyasha! Fekszik!

10.fejezet

-Ez nem lehet igaz! Már este van! Mért nem jön az az ostoba hercegnő?

-Inuyasha, ilyet nem illik mondani! De igazad van…..- szólt Kagome.

-Lehet, hogy csak reggel jönnek.- vetette oda Sakumoto.- Engem nem érdekel, alszok.- mondta és hanyatt vágódott a padlón.

Így tettek a többiek is. Inuyasha az ajtó melletti falhoz dőlt, Kagome leült mellé és a fiú vállára hajtotta a fejét. A hanyou rettentő zavarba jött, de csak átölelte a lányt és lehunyta a szemét. Shippou Kagome ölébe vackolta be magát. Miroku az egyik sarokba ült, hátát a falnak támasztotta és Sangot az ölébe kapta. A lány fejét a szerzetes mellkasára hajtotta, egyáltalán nem voltak zavarban. Kirara a pár lábához feküdt.

”Pfuj! Ez undorító! Mért nem esnek rögtön egymásnak!”- gondolta egy féltékeny szerelmes.

***

Másnap szolgák jöttek be reggelit hozva. A társaság ébredezett. Shippou rögtön rávetette magát a lakomára. Inuyasha szemei kipattantak az illatot megérezve, mikor észrevette a vállán alvó Kagomét a vörös legszebb árnyalatát kölcsönözte pofikája. Ennek ellenére jobban magához húzta a lányt. Kagome arra ébredt, hogy Inuyasha szorosan öleli. Nem taszította el a fiút. Mirokou is felkelt, egy puszival ébresztette Sangot.

-Nos, szerintem lássunk hozzá.- mondta Sakumoto. Miután bőségesen bereggeliztek a palota ura lépett be hozzájuk.

-Jó reggelt! Remélem jól aludtatok!

-Igen, köszönjük a kedvességét, mikor találkozunk a hercegnővel?- kérdezte Sakumoto.

-Arra semmi szükség! A hercegnő már volt itt.

-Micsoda?- lepődtek meg.

-Kérlek, lépj be Noriko!

-Üdvözöllek titeket!- és egy gyönyörű lány hajolt meg előttük. Ők is meghajoltak.

-Most elmehetsz!

-Igen.

-Ó, de szép a hercegnő!- áradozott Kagome.

-Kérlek, maradjatok még egy-két napot! Fáradjatok ki a kertbe, nézzetek körül, élvezzétek ezt a napot!

-Rendben! Köszönjük.

-Beszélhetek veletek leányaim?- itt Sangora és Kagomére nézett.

-Persze.

A fiúk kimentek a kertbe. A szolgák teát töltöttek a lányoknak.

-A lényegre térek. A falunkban van egy gésaház. Szeretném, ha csatlakoznátok. Rengeteg gazdag nemes szokott oda betérni. Úgy gondolom sokkal jobban járna két ilyen szép fiatal lány ott, mint ezekkel a fura fiúkkal. Mit szóltok?

-MI?????

-Nem értettétek, amit mondtam?

-De, teljesen világos volt.- felelte most már nyugodtabb hangon Sango.- De, azt hiszem mindkettőnk nevében beszélek, ha visszautasítom az ajánlatot.

-Ennek mi az oka? Gésának lenni nagy kiváltság!

-Igen, tudjuk, de mi….

-Nos?

-Én szerelmes vagyok Inuyashába, Sango pedig Mirokuba.- ragadta magához a szót Kagome.- Szerintem egy kicsit kellemetlenül érné a fiúkat, ha mást is kényeztetnénk rajtuk kívül.

-Ez így van, úgyhogy szíves megértését kérjük.- kontrázott Sango.

-Ó, ezt sajnálattal hallom. Két ilyen fiatal virágszál ilyen hamar elígérkezzék, de nem baj!

--Köszönjük, hogy nem próbál kényszeríteni minket.

-Nem úgy értettem, ezért ne köszönjetek semmit…

-Tessék???

-Jól hallottátok! A teában, amit megittatok altató van, ami perceken belül hat, nincs értelme ellenállni! Akkor is gésák lesztek, ha nem akartok! Sango, neked én leszek a dannád! Ez már el van döntve!

-HOGY MICSODA????- üvöltötték a lányok.

-ÉN SOHA NEM LESZEK A TIÉD!- előrántotta a kardját és összeesett.

-SANGO!- Kagome rémülten odaszaladt barátnőjéhez.

-Miroku…..- suttogta a lány.

-Ne! Kérlek!- ő is lerogyott a padlóra- Inu-Inu-ya-sha…..

11.fejezet

A fiúk a kertben egy szökőkút mellett ültek.

-Hol vannak már Kagoméék?- kérdezte türelmetlenül Inuyasha.

-Ne aggódj, Inuyasha. Sango és Kagome benn van a házban! Nem egy szellemmel harcolnak!- mondta Shippou.

-Te kis vakarék!- és egy jó nagy púp nőt a rókaszellem fejére.

Megjelent a nagyúr.

-Hol vannak a lányok?- kérdezték egyszerre.

-Nyugodjatok meg! Benn az egyik szolgálólány meseszép ruhákat próbáltat fel velük.

-Mi? Minek?- nézett Inuyasha bután.

-Tudod fiam, a nők szeretik az ilyen dolgokat.

-Ó.

-Egyébként Noriko hercegnő megtalálta rég elvesztett szerelmét.

-Ó, igen? Hát gratulálunk!- mondta Sakumoto.

-Szerzetes, te vagy az.

-MI?????????????- kiáltotta egyszerre Inuyasha és Shippou.

-Az nem lehet.- felelt nyugodtan Miroku.- Én, ha még találkoztam is a hercegnővel soha nem ígértem olyat, hogy visszatérek! Egyébként nem hiszem, hogy a gyermek az enyém lenne.

-MI? Ezt a sértést nem tűröm! A leányom azt mondta, te vagy a szerelme, tehát te vagy! Elismered, hogy nem először találkoztál a hercegnővel?

-Igen, el, de nem.…

-Csak ezt akartam hallani. Mostantól itt fogsz élni!

-De én nem ezt akarom! Én mást szeretek!

-Már pedig, ha nem ezt teszed, Sango nagyon meg fogja bánni!

-Micsoda? Már zsarol! Tudja meg, hogy könnyűszerrel el tudnánk intézni Önt és háza népét.

-Tudom, de akkor a szolgáim kivégzik a lányokat.

-KAGOME???!!!!- Inuyasha felbőszült.

-Nyugodj meg!

-Hol vannak?- esett neki a hanyou a hercegnek.

-Ó, jó helyen, legalábbis egyelőre….

-HOL???

-Éppen a gésává válás első lépcsőfokán állnak.

-HOGY MI?- most már mindenki üvöltött.

-Ha nem akarjátok, hogy bántódásuk essen, nyugodjatok meg, és Miroku beszélj Norikoval. Érted?

-Rendben.

-Ezt akartam.- ezután elment.

-MIROKU!- Inuyasha tajtékzott.- Ha Kagoméhoz akár egy ujjal is nyúlnak,…

-Már megint a nőügyek!- fakadt ki a kis Shippou is.

-Nem értem, hogy Sango, hogy mondhatott neked igent! Így akarsz rá vigyázni? Te alávaló! Már az én asszonyom lehetne!- fordult dühösen Sakumoto a szerzeteshez.

Mirokou meg se tudott szólalni. ”Ezt jól elcsesztem! Nem lehet, hogy Sangot elveszítsem!”

Ekkor jelent meg Noriko.

-Szerzetes, kérlek, jöjj, sétálj velem!- kérte kimérten.

Szegény fiú, mit tehetett, beleegyezett.

12.fejezet

Egy cseresznyefa alá sétáltak, ahol egy pad állt, a hercegnő leült.

-Emlékszel rám, Miroku?- kérdezte lágyan.

-Hogyne emlékeznék?!

-Ennek igazán örülök.

-De én nem vagyok méltó a kezedre. Én csak egy szerzetes vagyok.

-Ez egyáltalán nem számít, hiszen van egy gyermekünk! Mindenki boldog lenne, ha itt maradnál velünk.

-Sajnálom, hogy vissza kell utasítanalak. De én nem maradhatok itt.

-Miért? Itt maradhatsz, sőt itt kell maradnod!- mondta már keményebb hangon.- Van egy fiúnk, neked ez nem számít? Mi fontosabb még nála is? FELELJ!- üvöltötte.

-Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy az én fiam!

-Hogyan??? Elsüllyedek szégyenemben! Hogy vághatsz ilyet a fejemhez?!

-Elnézést, csak kicsúszott a számon. Akkor is el kell mennem, egy nagyon gonosz szellemet kell elpusztítanom, mert ha nem, fiatalon meghalok, és a fiúnk örökli az átkot.

-Badarság! Csak egy újabb kibúvó! Nem hiszek neked! Beleszerettél valaki másba! Abba a barna hajú lányba!

-És ha igen, akkor mi van? Tudtommal nem ígértem semmit neked! Csak egy éjszaka volt! Azzal a lánnyal szeretném leélni az életemet!

-Most mélyen megbántottál, de hajlandó vagyok megbocsátani.

-Nem kértem bocsánatot.

-Tudom, de fogsz.- mosolygott.

-Mi? Mért gondolod?

-A hőn szeretett nőd a mi kezünkben van, ezt ne feledd el! Apám pont őt szemelte ki gésájának, lemond róla, ha velem maradsz.

-Miből gondolod, hogy nem tudjuk kiszabadítani őket?

-Ha most nemet mondasz nekem, rögtön megöljük őket, de nem akárhogy, engedjük, hogy eljátszadozzanak a szolgáink velük. Mit szólsz hozzá? Fegyvertelenül, megkötözve várják a döntésedet!

”A pokolba!”

-Elengeditek őket épségben?

-Ez természetes! Magad bizonyosodhatsz meg épségükről! Ja, és ezt a kis közjátékot senkinek nem mondhatod el!

-Rendben.

-Köszönöm, szerzetes!- meghajolt előtte.- Ó és személyesen kell elmondanod annak a lánynak a döntésedet. Nem irigylem szegényt!

”Boszorka! Ez nem lehet! Sango….”

13.fejezet

Kagome kinyitotta a szemét. Egy gyönyörű szobában volt keze-lába összekötve, szája betömve. Rémülten kereste Sangot. Ott feküdt mellette, ő is most ébredt fel. Egy nő lépett be szolgákkal kísérve.

-Á! Hát felébredtetek! Csodás!- intett a szolgáknak, akik lefogták és öltöztették őket.

Pár perc múlva gésakimonóban pompáztak.

-Gyönyörűek vagytok! Sajnos nem tarthatlak itt titeket, de a ruhákat kérlek, őrizzétek meg a nagyúr kívánsága.- elengedték őket.

-Mire volt ez jó?- kérdezte Kagome.

-Ó, sok mindenre!

-Tessék?

-Semmi, semmi.

***

A lányokat visszakísérték a palotába.

-Kagome?!- Inuyasha odarohant a lányhoz és megölelte. Teljesen elfeledkezett magáról.- Jól vagytok? De, mi ez a ruha rajtatok? Hm?

-Ó, Inuyasha úgy örülök, hogy látlak!- Kagome elsírta magát. A hanyou még erősebben szorította magához.

-Sango, ugye nincs semmi bajod?- fordult hozzá Sakumoto.

-Nem, köszönöm, nincs semmi bajom, nem történt semmi azonkívül, hogy elvittek, megkötöztek és felöltöztettek ilyen fura kimonókba.

-Hála az égnek!- sóhajtott a fiú.

-Hol van Miroku?

-Elment a hercegnővel. Sétálnak.- mondta kicsit sem leplezve dühét.

-Ó… mért ment el vele?- ”és mért van rossz érzésem?”

-Nem hiszem, hogy tőlünk kellene megtudnod!

-Tessék?- ”Mi van már megint?!”

Ekkor tűnt fel a szerzetes egyedül. ”Örülök, hogy Sangonak nincs semmi baja! Nem is tudom, mit csinálnék, ha nem így lenne….”

-Sango, ugye jól vagy?

-Igen.- mondta a lány félve a rá váró szörnyűségtől.

-Ennek örülök… Velem jönnél egy pillanatra?

-Hogyne.- elindultak.

-Inuyasha, mit akar mondani neki?

-Majd úgy is megtudod.

-Ez vészjóslóan hangzott!

-Mert az is.

Kagome nem kérdezősködött tovább, bár nagyon nehezére esett, érezte, egyelőre jobb így.

14.fejezet

-Mit akarsz mondani?

-Ez nagyon nehéz.- ”Hogy mondjam meg úgy, hogy ne okzzak fájdalmat?!”

Sango elfordult, várt. Egy cseresznyefa alatt álltak, erre függesztette tekintetét.

-Tudod, beszéltem a hercegnővel…

-Tudom, Sakumoto mondta.

”Az a szemét most biztos örül!”

-Sango, a hercegnő meg van győződve arról, hogy a gyermek az enyém.

A lány megfordult, nem hitt a fülének. Mirokun a tréfa semmi jelét nem látta, üveges tekintettel meredt a fiúra.

-Sango?

A szellemírtó nem felelt, de szeméből a mély megbántottságot lehet kiolvasni.

-Bocsáss meg, nem akartalak megbántani. Gyűlölöm magam emiatt, én nem…

-Szóval, van egy fiad.- vágott közbe a lány teljesen közömbösen.

-Sango…

A lány nem felelt. A szerzetes gyűlölte az egész szituációt, a hercegnőt, a nagyurat, a falut, mindent, ami Sangot megbántotta. … Önmagát.

-Itt kell maradnod.

Most a fiú hallgatott.

-Fel kell nevelned a gyermeked, és be kell pótolnod az elmulasztott éveket Norikoval.

-Sango, én nem…- elhallgatott, lehet, hogy nem ezt akarja, de ezt kell tennie.- Igazad van. Bocsáss meg nekem!

-Sajnálom, de nem tudok. … Soha.

Mirokou összerezzent, nem gondolta, hogy tényleg megbocsát a lány, de nem volt felkészülve ezekre a súlyos szavakra.

-Én most elmegyek, járok egyet. Ne gyere utánam.

15.fejezet

Sango lassan, lépdelt, mintha ott se lenne. Nem akart senkivel sem találkozni.

”Milyen bolond voltam! Hogy szerethettem belé! Ostoba vagyok! És Ő, hogy tehette ezt velem! Én azt hittem, ő is szeret! Jaj, istenem, most mihez kezdek, kezdünk!”- megfogta a hasát.” Most mi lesz? Mi legyen vele? Nem mondhatom el Mirokunak, tönkre tenném az új családját! Én lennék a legnagyobb szörnyeteg, ha elszakítanám tőlük, hiszen végre megtalálták. De mi lesz az én gyermekemmel?”- egy könnycsepp folyt le az arcán. ”Nem, nem sírhatok. Teljesen felesleges, nem old meg semmit, akkor meg minek!”- letörölte a nedves cseppecskét az arcáról.

Nem is vette észre, hogy nincs egyedül.

-Nos, úgy látom, elmondta, igaz?- tette fel a kérdést Noriko.- Nem kell válaszolnod. Most dühös és szomorú vagy, de majd elfelejted és kész vége. Nem árt egy-két csalódás.- bölcselkedett.

Milyen fura ezt attól hallani, aki a csalódást okozta!

-Ha gondolod, még mindig itt maradhatsz gésának. Apám örülne neki!- mondta mézes-mázosan.

-Nem, köszönöm. Nem tartozom ide, még sok elintézetlen dolgom van, és nem hiszem, hogy kibírnám a közelében.

-Ó, sajnálatos. De akkor soha többet nem látod viszont.

-Igen, tudom.- de ezt még nem fogta fel. Egyre a gyermek járt a fejében. Lenézett a hasára.

-Csak nem vagy terhes???- kérdezte kicsit agresszíven a hercegnő.

-Mi?! Dehogy!- vágta rá gyorsan.

-Akkor jó, mert most, hogy visszakaptam a szerelmem mindent megtennék azért, hogy semmi ne álljon az utunkba! Tudod, vannak módszereim az ilyen problémák megoldására.

”Ez most fenyeget?!”

-Ígérd meg nekem, hogy tényleg soha többet nem keresed fel! Gondolj a kisfiunkra! És Mirokura! Kérlek!

-Megígérem.- Sango torkában gombóc volt. ”Ha a szerzetes is ezt szeretné!”

-Köszönöm, igazán hálás vagyok neked.- és nagyon boldog lett. ”Ez a liba biztos betartja az adott szavát, nem is aggódom miatta.

16.fejezet

A kis csapat elbúcsúzott a palotától, Norikotól és Mirokutól. Rémálmukban se jöjjön vissza ez a pár nap! Senki nem kérdezte a szellemírtótól, hogy mi történt, látták a tekintetéban. Kaede anyó faluja felé vették az irányt, Kagoménak haza kell mennie a saját világába, már rég volt otthon.

Kaede furcsállta a szerzetes távollétét, de nem tette szóvá. Később Shippou tájékoztatta a történtekről.

Sango senkihez nem szólt semmit, az egész napot Kirara társaságában töltötte.

-Én most elmegyek, de sietek vissza. Muszáj valahogy felvidítani Sangot!- Inuyasha bőszen bólogatott (mint a bólogatókutyák).

Kagome elment, Inuyasha nem igazán tudta, hogy vidíthatná fel a szellemírtót, de erősen gondolkodott rajta. Nagyon fontos lett neki ez a lány, de a világért sem ismerte volna be. Olyan volt neki, mint egy húg, legszívesebben szétverte volna Miroku fejét. Bement Kaedéhez tanácsot kérni.

Sakumoto is nehezen bírta Sango szenvedését nézni. Ő is mindent megtett volna a lányért.

-Sango, én nagyon sajnálom, ami történt, de az ajánlatom fenn áll.

-Ó, Sakumoto, köszönöm, de nem fogadhatom el, nem tehetem.

-Miért? Már nincs itt az a szemét!

A lány ránézett gyerekkori barátjára, milyen jóképű! Fekete haját szokásosan lófarokba fogta, barna szemeiből most rengeteg indulat volt kiolvasható.

-Tudod, gyermeket várok. De ne mondd el senkinek egyelőre.

-MIIIII?- sokkolták a hírek szegényt.- Az a SZEMÉT!!!! Itt hagyott egy gyerekkel?!

-Nem mondtam el neki.

-Az nem számít! Sango, én ennek ellenére is feleségül akarlak venni.

-Sakumoto nem kérhetek ilyet tőled, megalázó lenne számodra.

-Ez nem igaz! Az a pici a te gyermeked, a te gyermekedet, pedig sajátomként fogom szeretni.

-Ó, Sakumoto!- könnyek szöktek a szemébe.- Biztos?

-Teljesen!

-Akkor, igen, szívesen lennék az asszonyod.- mondta mosolyogva Sango.

Erre a fiú felkapta, megpörgette és megcsókolta.

-Ez csodálatos! Megyek és szétkürtölöm mindenkinek!- Sakumoto nagyon boldog volt, és a lány hagyta, hogy az legyen. Megfogadta magában, hogy soha nem fogja megbántani a fiút.

17.fejezet

Eközben Mirokunak halvány sejtése sem volt arról, hogy szerelme gyermeket vár tőle.

Sango eredetileg nem akarta megtartani a babát, ismert módszert a nemkivántterhesség ellen, de úgy döntött, ha soha többet nem találkozik kedvesével, legalább szerelmük gyümölcsét megőrzi. Nem akarta elfelejteni Mirokut. Túlságosan szerette ahhoz, hogy megölje gyermekét.

Miután mindenki megtudta az örömhírt (a házasságot), a fiatal pár úgy döntött, visszamennek a szellemírtók falujába.

-Sango beszélhetnétek veled négyszemközt?- kérdezte Kagome.

-Persze.- odébb vonultak.

-Nem hiszem, hogy pont ez lenne a legjobb megoldás,…, hogy Sakumotoé légy. Nem mintha nem kedvelném, de ettől nem fog begyógyulni a szíved.

-Kagome, köszönöm, hogy aggódsz, de tudom, mit kell tennem.

-Biztos?

-Igen. … Tudod, nem szeretném, ha másnak elmondanád, terhes vagyok.

-MIIIIII????- hüledezett a lány.

-Nyugi!

-Miroku?

Fejbólintás a válasz.

-Ó, te jó ég! Ugye nem tudja? Áh, tudom, hogy nem tudja! Nem engedett volna el egyedül! Mért nem mondtad el neki?

-Nem akartam szétrombolni a családját. Gondolj bele, végre megtalálták.- itt nyelnie kellett, visszatartotta a könnyeit.- És Norikoval boldog lesz. Ez a legfontosabb.

-Ó, Sango!- Kagome megölelte barátnőjét. ”De a te babáddal mi lesz?”- És Sakumoto?

-Tudja, ennek ellenére…

-Én megőrzöm a titkodat, ha akarod.

-Köszönöm.

-Ha így találod jónak, akkor… annyira, de annyira fogsz hiányozni!- és mindketten sírásban törtek ki.

Sango a többiektől is könnyes búcsút vett, még Inuyashától is, pedig nagyon erőlködött, hogy ne lássa senki fájdalmát. Megígérték, hogy gyakran találkoznak és a szétválás ellenére is együtt intézik el Narakut.

18.fejezet

A 9 hónap gyorsan letelt, Sakumoto, Sango és Kirara teljesen rendbe szedték a falut, Sango egyre kevesebbet tudott segíteni. Hihetetlenül nagy volt a hasa, a terhesség vége felé már nem is tudott járni, csak feküdt a házban tehetetlenül. Ez rendkívül dühítette, de hát mit lehetett tenni? Tehát már nagyon várta a pici születését. Sajnos a lehető legrosszabbkor következett be, Sakumotot épp elhívták egy faluba szelleműzésre, úgyhogy Sango egyedül kezdte meg a vajúdást Kirarával.

-Jaj, Kirara ebbe bele fogok pusztulni!- sikította a fájdalomtól eltorzult arccal a 4. óra után.

Szegény kis szellem nem tudott mit tenni, vizet hozott Sangonak amikor kérte, de azt is igen nehézkesen.

Nemsokára megkezdődött a legborzalmasabb dolog, ami elkövetkezhet, Sangonak nyomnia kellett. Szörnyűséges fájdalmak közt kibújt egy kis fejecske, majd karocskák és lábak. Babasírás törte meg a csendet. Sango felvette a kisfiát, gyönyörű volt. Egy vizes ruhával megtörölgette és bebugyolálta a kicsit. Azt hitte vége, de….

-ÁÁÁÁ, újból?! Nem!- kiáltotta. Pedig még egyszer nyomnia kellett, a másik baba nem maradhat benn! Összeszedte megmaradt erejét és nyomott.

-Még egy?- tartotta a karjában másik kisfiát is. Izzadtan hanyatlott vissza fekhelyére. Mindkét gyermeket a karjába fogta.- Milyen édesek! Nézd Kirara!- a szellem a babák fölé hajolt.- Teljesen egyformák! Két kis fiam van.- mondta örömittasan a lány. A szellem a karjának dörgölte az orrát.

-Nagyon fogjuk őket szeretni, ugye?- bólintás Kirara részéről.- A szemük teljesen olyan, mint Mitokué.- bepólyálta őket és mindannyian (Kirara kivételével, aki vigyázott rájuk) elszenderedtek.

19.fejezet

Sakumoto másnap reggel tért haza. Mikor belépett, eltátotta a száját. Sango épp egy kisbabát tartott a karjában, és szoptatta… és egy másik baba feküdt mellette.

-Te jó ég!

-Ó, szia.

-Két baba van?!- közölte inkább, mint kérdezte meglepetten.

-Igen, két kisfiú, amekkora hasam volt, erre számíthattunk volna, de az én fejemben sem fordult meg.

Sakumoto még mindig döbbent volt, de odament kedveséhez és megpuszilta, a babák fejét megsimogatta.” Hazudnék, ha azt mondanám, örülök nekik… de próbálj arra gondolni, hogy ők csak Sango fiai!” Elmélkedett magában.

-Fogd meg!- nyújtotta a lány az immár jóllakott csöppséget neki.

A fiú óvatosan a karjaiba vette. ”Olyan aranyos!”- lágyult el a szíve.- ”Sok gyereket akarok!”- határozta el magában, Még szerencse, hogy nem mondta ki hangosan, Sango egy darabig nem akart ilyesmiről hallani.

-Mi a nevük?

-Ezen még nem gondolkodtam. … Legyen az idősebb Hayao, a fiatalabb Mitaray.

-Nekem tetszik, és meg tudod különböztetni őket?

-Persze, amelyiket fogod az Hayao, a kis Mitaray most szopik.

-Ó!- erre elpirult, csak most vette észre, hogy Sango a kicsit eteti, eddig fel se tűnt neki!

-Bámulatos! Hogy tudod megkülönböztetni őket?

- Hayaonak a vállán van egy pici anyajegy.- válaszolt az anya.

Evés után mindkét pici elaludt, Sakumoto hozzálátott az anya reggelijének elkészítéséhez.

Sango is eléggé kifáradt, jól esett neki a fiú gondoskodása.

20.fejezet

Elrepült 2 év. Az ikrek már eléggé megnőttek, kívülről a megszólalásig egyformák, de már most látszik a két különböző jellem kialakulása. Hayaot minden érdekelte, emiatt vakmerő és egy kicsit óvatlan volt, Mitaray pedig legszívesebben anyja közelében tartózkodott. Természetesen rengeteget játszottak Sango és Kirara éber felügyelete alatt. Sakumoto bár gondoskodott róluk és szerette őket, nem tudott apaként viselkedni. Inkább, amolyan báty vagy barát benyomását keltette. Nem fegyelmezte őket, hagyta, hogy tegyenek, amit akarnak, a nevelés helyett a munkát választotta. Sango tudta, hogy mindent elkövet a fiú, de érezte, hogy nem tette még túl magát a történteken és nem tudja elfelejteni Mirokut. Ő sem tudta, és nem is akarja. Bár mélyen megbántotta, akkor sem érdemli meg, hogy kimaradjon a két kicsi életéből.

”De két családja nem lehet!”- emlékeztette mindig magát. ”Választott, és nem engem!”- elszorult a torka.

-Ana, mi a bal?- kérdezte Mitaray.

-Semmi, édesem.

-Hayao losszalkodott?

-Nem, egyikőtök sem rossz soha. Csak elgondolkodtam.

-Min?

-Az életünkön.

-Ó.- nem tudta, hogy ez mit jelent. ”Emiatt szomojú?”

-Nem tudod, hol van Hayao? Ugye nem követte Sakumotot szellemet irtani?

-Akajta, de Kirara nem engedte. Most a ház mögött vannak.

Valóban ott voltak. Sango megkönnyebbült, Kirarára mindig számíthat. A kis Hayao a cicust kergette, már el is felejtette eredeti tervét.

Hirtelen elsötétült az ég és hatalmas szél kerekedett.- Ana?- kérdezték egyszerre a kicsik.

-Fiúk! Ide hozzám!- kiáltott.- Kirara!- a szellem átváltozott és védelmezően eléjük állt.

Egy nő szállt le tollpihén közéjük.

-Kagura! Mit akarsz itt?

-Á! Sango!- elmosolyodott.- Hát igaz.- nézett a gyerekekre.- Naraku küldött, hogy bebizonyosodjon a pletykáról.

-Pletyka?

-Igen. Az a hír járja, hogy gyermeked született. De most látom nem is egy! Csak nem a szerzetesé?

-Tudod, ehhez semmi közöd!

-Mostanában egyikkőtökkel sem találkoztunk, családot alapítottatok? Hm?

-Ha tudni akarod nem Ő, az uram.

-Tényleg? Pedig mi azt… na de mindegy! Naraku üzeni, ha még érdekel a testvéred, visszakaphatod.

-Tessék?

-Keresd fel Narakut, ha eldöntötted!

-Egyezkedjek vele?!

-Kohakuért… Gondold meg!- gúnyosan elmosolyodott, és tollpihéjén elrepült.

-Kohaku- Sango ledermedt. ”Mit tegyek? Ki kell szabadítanom! Végre együtt leszünk!”

-Ana, ki az a Kohaku?- kérdezte Hayao. Kirara visszaváltozott.

-Ő az öcsém.

-Öcsém?

-Igen, mint neked Mitaray.

-Ó!- ennyivel megelégedve mintha mi sem történt volna, húzta a testvérét játszani.

-Kirara, döntöttem. Mindenáron visszahozom ide Kohakut! Ha megjön Sakumoto, felkeressük Inuyasháékat.- ”Milyen rég volt!” elmosolyodott.- Biztos ők is Narakut keresik.

Kirara boldogan nyivákolt.

-Mint a régi szép időkben!

21.fejezet

-Inuyasha, mondtam már, hogy az érettségi miatt hosszabb ideig otthon maradok! Ne duzzogj! Muszáj volt tanulnom!

-Persze, mindig csak tanulsz! Fogadom, imádsz tanulni!

-Mi? Hogy mondhatsz ilyet!

-Hát, különben már megtaláltuk volna Narakut! De nem! Te mindenáron érett akarsz lenni! Különben is ez mit jelent?

-Az érettségi egy vizsga! De boldog lehetsz túl vagyok rajta és sikerült! Így hosszabb ideig maradok.

-Végre! Nem hátráltatsz minket!

-MI?

-Inuyasha, ezt nem kellett volna!- szólt Shippou, tudta mi következik.

-Fekszik!- a félszellem belesüppedt a földbe. A kis róka a fejét rázta.

Ez a kép fogadta a kis családot a Szentfa tövében.

-Hát nem változtatok semmi.- mondta köszönés helyett Sango.

Kagome felkapta a fejét, Shippou szemei elkerekedtek, Inuyasha a földön feküdt :D.

-SANGO!!!!- Kiáltottak egyszerre és rohantak feléjük.

-Kagome!- a két lány megölelte és össze-visszapuszilta egymást. Majd Shippou is csatlakozott.

-Szia Sango!- végre Inuyasha is feltápászkodott. A félszellem is kapott az ölelésekből és puszikból.- Jól van, na! Most már elég legyen.- szólt fülig pirultan.

-Úgy örülök nektek!- szakadt fel a sírás Sangoból.

-Mi is nektek!- vágta rá Kagome.- Kirara!- és őt is megdögönyözték.- Sakumoto, bocs, hogy mellőztünk! Szia.- fordult most a fiú felé.

-Sziasztok! Semmi gond.- megölelték egymást.

-El is felejtettelek!- mondta ingerülten a hanyou. ”Csak ne ölelgesse Kagomét!”

A fiú vette a célzást.

-Sango, kik ők?- kérdezte Shippou a gyerekekre mutatva.

-Ó! Bocsánat fiúk! Ők az én kisfiaim. Hayao és Mitaray.

-KISFIAID???- visszhangzott Inuyasha és a kis szellem szájából.

-Sango, nem is mondtad, hogy…- itt elhallgatott a félszellem.- Mindenesetre gratulálunk!

-Köszönöm!- mondta a szellemírtó. Tudta, mért hallgatott el a hanyou.

Kagome rögtön az ölébe vette a babákat és dédelgette őket. Inuyasha csak nézett, furcsa dolog cikázott az agyában, de elhessegette. …

Az immár nagy csapat Kaede anyó házikójába vonult vissza beszélgetni. Rengeteg mesélnivalójuk volt. Az anyó egy cseppet sem lepődött meg Sango családján.

Este felé a lányok elmentek sétálni.

-Sango,…

-Igen?

-Ugye nagyon nehéz?

-Túlélem. Itt vannak mellettem a fiaim és Sakumoto.

-Igen, de ő nem Miroku.

Sango nem felelt. Nem akart erről beszélni. Még most sem tudott.

-Mi van veletek Kagome?- váltott témát.- Veled és Inuyashával?

-Öööö, hát mi lenne?!- jött zavarba a lány.- Semmi. Tudod, Kikyou még mindig felbukkan néha. Egyszer beszéltem vele Inuyasha tudta nélkül.

-Igen? És mit mondott?

-Azt, hogy rájött, hogy nem gyűlöli Inuyashát, hanem épp ellenkezőleg nagyon is szereti.

-Tessék?

-Igen. Akkor nagyon szomorú lettem.- még hogy szomorú! Ez enyhe kifejezés rá, éjt-nappallá téve sírt, nem evett, nem aludt, borzalmas volt.- Nagyon tanácstalan lettem, nem tudtam, mit tegyek. Szerencsére, vagy hát nem is szerencsére elkezdődtek a vizsgák és hosszabb ideig otthon kellett maradnom.

-Ó, milyen szörnyű lehetett neked!- együtt érzett a lánnyal.

-Végül is arra az elhatározásra jutottam, hogy amíg össze nem gyűjtjük az ékkőszilánkokat, és meg nem öljük Narakut maradok. De utána…. nem tudom… Akkor már nem lesz szükség rám. Kikyou addig marad az élők közt, amíg Inuyasha él, így hát szerintem ő fogja az ékkövet őrizni. Én majd visszamegyek a világomba és beiratkozok az egyetemre, aztán családot alapítok, de soha nem felejtelek el titeket.

-Kagome ez mind nagyon szép és jó, ahogy ezt eltervezted, de a mi és főleg Inuyasha véleményére nem is vagy kíváncsi?

-Nem akarom hallani a visszautasítását. Ő Kikyout választotta, tehát nekem mennem kell, tudom. Kérlek, ne szólj erről neki, jó? Addig nem akarok erre gondolni, míg el nem jön az ideje.

-Ó, Kagome! Bennem megbízhatsz! Nem árulom el senkinek.

-Köszönöm Sango.

22.fejezet

Másnap Kagome hazakéredzkedett Inuyashától.

-MI? MÁR MEGINT MINEK???????

-Jaj, Inuyasha! Hosszabb útra indulunk, fel akarok készülni és a gyerekeknek is szeretnék dolgokat hozni.

-Minek? Inkább menjünk.- és megragadta a lány karját.- Mindig hátráltatsz!

-Hogy, mi csoda? INUYASHA FEKSZIIIIIIIIK!- Kagome könnyes szemmel ordított rá a fiúra.- Te szemét! Mért nem Kikyouval keresed az ékkőszilánkokat, ha hátráltatlak!- és beleugrott a kútba.

-Mi van?- tért magához a hanyou.- Ezt meg mért mondta?

-Inuyasha beletapostál a lelkébe… megint!- világosította fel Shippou.

-Beszélhetnék veled egy kicsit?- fordult Sango a félszellemhez.

-Ühüm.- a többiek elvonultak.

-Nem szabadna elmondanom, Kagome megbízik bennem. Ő is megtartotta a titkom, de nem nézhetem, ahogy szenved!

-Bökd már ki!- ripakodott rá a hanyou, bár az a titok felkeltette az érdeklődését.

-Kagome elmondta nekem, hogy beszélt Kikyouval.

-Mi? Mikor?

-Nem tudom, de hagy mondjam végig!

-Jól van, na.

-Kikyou bevallotta neki, hogy szeret téged, Kagome tudta ezt (mindig is), és azt is, hogy ő örökké előnyt fog élvezni a szívedben vele ellentétben, ezért elhatározta, addig marad, míg újra egy nem lesz a Shikon no tama. Aztán eltűnik az életetekből, visszamegy a világába, továbbtanul, és családot alapít. Nagyon nehéz neki erről a tényről tudomást sem venni, és boldogan utazni. Kérlek, Inuyasha, amíg itt van, ne bántsd meg! Nem akarom, hogy még jobban fájjon neki, és azt érezze, hogy tényleg nincs rá szükségünk.

Inuyasha ledöbbent, meg se tudott szólalni egy ideig, agyában ezerféle gondolat cikázott.

-Mi? Miből gondolja, hogy így döntök?

-Mért Kagomét akarod választani?

-Én nem ezt mondtam! Hogy lehet ilyen ostoba?! El se mondja nekem, mi bántja, inkább játssza a mártírt! Nem kérte erre senki!- válaszolt csípősen, bár nem egészen így akarta.

-Inuyasha? Ha elmesélte volna, mit felelnél rá? Szerelmet vallanál neki? Már bocs, hogy ezt mondom, de ez képtelenség!

-Mi, ezt mért mondod?- lepődött meg Inuyasha.

-Nem tudom, talán, mert túl szép lenne, ahhoz, hogy igaz legyen.

”Ezt vajon, hogy értette?”

-Na, megyek, a fiúk után kell néznem.

Sango elment, Inuyasha nem tudta, mihez kezdjen. Végül is beugrott a kútba.

23.fejezet

Kagome a szobájában az ágyán ült, törölközőjével vizes haját borzolta. Egy könnycsepp gördült le az arcán.

”Nem baj! Nem sokára vége ennek az egésznek! Akkor talán elfelejtem Inuyashát! Igen, biztos! Nincs rám szüksége, neki ott van Kikyou, én teljesen felesleges vagyok.”

Míg gondolkodott, levetette rózsaszín köppenyét és a ruhásszekrényhez sétált. Előhalászott egy bugyit meg egy fehér trikót és öltözködni kezdett.

Inuyasha felugrott Kagome ablakának párkányára, a lányon nem volt semmi. A fiú szemei elkerekedtek, gyorsan el akart menni, nehogy észrevegyék. Nem jött össze.

Kagome immár felöltözve (az említett ruhadarabokba) megfordult. A másodperc töredék részéig farkasszemet néztek, majd a lány elkiáltotta magát:- OSUWARI!

-Áááá.- Inuyasha lefejelte a földet.- Ezt mért kellett?!

-Fordulj el, míg magamra húzok valamit!- egy miniszoknyát és pólót kapott magára.- Most jó.

-Végre.- leültek egymással szemben az ágyra.

-Mért jöttél?

-Én csak…- ”Sango letépi a fejem…”- Beszéltél Kikyouval?

-MI? Sango elmondta?

-Hát…

-Ha tudni akarod: igen, beszéltem vele, de ne aggódj, semmi bajom nem lesz, ha vele akarsz lenni. Amíg nem az ékkövet keressük, maradj Kikyouval, szüksége van rád.- úgy beszélt, mintha tényleg ezt gondolná a leghelyesebbnek.

-Mi van?- nem hitt a fülének a mi kedvenc félszellemünk.

-Nem akarlak titeket zavarni, úgyhogy ha gondolod a világomban maradok, és ha kellek átjössz értem, jó?

-Miről beszélsz? Kagome, én nem lehetek Kikyouval.

-Mért nem, ha egyszer szeret?

-Mert nem és kész.- Inuyasha elpirult.

-Inuyasha, én azt akarom, hogy boldog légy.

-Jó, de mért kell ahhoz neked itt maradni?

-Jaj, nem érted miről beszélek?!- Kagome most már nem tudta türtőztetni magát, a hangja elcsuklott, de nem akart sírni. Vett egy mély levegőt.- Ha Kikyou melletted lesz észre sem veszed majd, hogy hiányzom. Eddig is így volt. Különben is már elterveztem, nem hirtelen, hanem fokozatosan fogok elválni a többiektől és tőled is.

-Ekkora ostobaságot!- mondta halkan, csak bámult maga elé.

-Nem az. Persze, mindenkinek fájni fog, de így lesz a legjobb. Kikyou és én nem élhetünk egy világban. És én vagyok az, aki nem tartozik oda.

-Jól van, ez, a hülyeség csúcsa. Mi lenne veled?

Kagomét egyre jobban fárasztotta ez a beszélgetés, mért kell ezen ennyit csámcsogni? Így is elviselhetetlen neki.

-Az mindegy! Nem ez a lényeg. Gondolom, felvételiznék az egyetemre, utána, ha elvégeztem, dolgoznék, majd férjhez mennék.

-MI? Kihez? Szóval csak erről van szó?!- kelt ki magából a hanyou.- Van valakid?

-Mi?! Te meg miről beszélsz?! Te kérdezted, hogy mi lesz velem, ha nem járok majd át hozzátok. Én csak válaszoltam a kérdésedre.

-Akkor meg minek mondod, hogy férjhez mész?!- üvöltött még mindig.

-Csak meg akartalak nyugtatni, hogy ne aggódj felőlem. Nem kell féltékenykedni!

-Micsoda? Ki a féltékeny?

-Jaj, Inuyasha! És mi lesz, ha elárulóm a fiú nevét?

-Széttépem azt a szemét alakot!

-Áhá, látod!- erre a félszellem elvörösödött.- Különben is mindegy, nem? Neked ott van Kikyou.

-De ez nem így van.- ”Hogy tudnám megértetni vele, hogy nekem szükségem van rá?”

-Inuyasha, mért nem tudnál egyszerűen beleegyezni?- üvöltötte könnyekkel a szemében helyéről felpattanva.- Könyörgök….- mondta elhaló hangon a padlóra letérdelve.

A fiú megdöbbenve nézett az előtte térdelő lányra. ”Hát tényleg ennyire fontos vagyok neki?! Miért?” Leült Kagome mellé és átölelte. A lány el akarta taszítani, de nem ment, a hanyou erősen tartotta a karjaiban. Inuyasha felemelte Kagome fejét az állánál fogva és belenézett könnyáztatta szemébe. ”Nem akarom elveszíteni, és nem akarom, hogy szomorú legyen.” A lány ajkaihoz közeledett és finom csókot lehelt rájuk.

Kagome boldog volt és egyszerre szomorú is. Akarta meg nem is ezt a csókot.

-Kérlek, ne! Így még nehezebb lesz.- fejét a fiú mellkasára hajtotta. Hallgatólagosan megegyeztek, hogy erről nem beszélnek, legalábbis egy darabig még nem.

24.fejezet

Másnap Sakumoto egy fa alatt ült és beszélgetett Kaede anyóval, míg kis családja a kút körül játszott. A kis Hayao Kirara hátán lovagolva vette üldözőbe az anyja nyakában ülő öccsét és a körülöttük futkározó Shippout.

-Úd is elkaplak!- kiáltotta.

Az anyó elmosolyodott a látottakon.

-Nagyszerű családod van fiam, egy gyönyörű és gondos feleséggel.- itt Sangora nézett, aki önfeledten játszott a kicsikkel.

-Az már biztos.- mosolyodott el a fiú.- Alig várom már, hogy legyenek még gyermekeink.

-Ó, én úgy látom, ez a kettő is elég egyelőre. Az anyjukat teljesen kifárasztják.

-Igen, ez így van. Sango még amúgy se akar több gyerekről hallani, borzalmas lehetett az ikrek szülése.

-Mért? Te nem voltál ott?

-Nem, engem épp elhívtak szellemet irtani.

Egyszer csak két fej emelkedett ki a kútból.

-Kagome, Inuyasha!- kiáltotta el magát a kis rókaszellem. Mindenki odament hozzájuk. Senki nem várta el, hogy beszéljenek a veszekedésük, vagy kibékülésükről, de azért mindenki kíváncsi volt a történtekre.

-Nézzétek fiúk, mit hoztam nektek!- és Kagome a két kis csöppség felé nyújtott egy halom játékot.

-Ó, váó!- hüledeztek a kicsik. Volt ott labda, maci, képeskönyv és egy doboz, amiben különböző méretű kockák voltak. Hihetetlenül boldogok voltak.

-Mit kell mondani?- szólt Sango.

-Köööszöönjük széépen.- nyújtották el, és össze-vissza puszilták a lányt.

-Nagyon szívesen, édeskék.- és nevetett.- Sango?

-Igen?- nyelt egyet a szellemírtó. ”Csak nem mondta el Inuyasha?!”

-Semmi gond!- mosolygott rá.

Sango megkönnyebbülten visszamosolygott.

-