1. fejezet
Találkozás…

Rin és Jyaken egyedül voltak egy tisztáson. Sesshoumaru elment Aunt -on megölni egy démont. De ma furcsamód rábízta Jyaken -re a Tenssaigat, Jyaken nem tudta miért. De ha megkérdi, se mondaná el neki Sesshoumaru nagyúr.

Rin elment az erdőbe virágot szedni, Jyaken meg hagyta, végre nem őt piszkálja. Ott ült a tűz mellet, mellette pedig a kard volt.

Majd látta hogy előtte a tűz meglebben, majd furcsa hangokat halott a bozótból, mozgolódást.

Látta hogy szemei előtt egy ember alakja rajzolódik ki. Aki terepmintás ruhát viselt felsője valami nagy és bő ing volt harang ujjal. Míg alsója egy gatya azon meg egy hosszabb szoknya. És mindenre ráborult egy fekete sál, ami a szeméig fel volt húzva. És egy sapka is volt, ami takarta a hajat.

- Mit akarsz te halandó? - kérdezte lebecslően Jyaken.

- A Kardod. -válaszolta nyugodtan. - Add, ide vagy meghalsz, jobb esetbe.

- Ha visszajön a gazdám olyat, kapsz töle. - mondta és közben magában gondolkodott: „vajon hol lehet? Remélem, hamar ideér”.

- Azt kötve hiszem. - majd a tüzet, ami a földön volt fellobbantotta egy ujjcsettintéssel. - Ha nem akarsz lángok martaléka lenni, ad ide azt a valamit.

- Soha. -mondta Jyaken majd magához, szorította a kardot.

- Te akartad. -mondta a lány majd összpontosítva a tűzre, Jyaken felé irányította.

Mire az elejtette a kardot, és futva elindult az erdőbe. Az idegen elmosolyodott és a lelki erejével magához húzta a kardot.

- Jó nehéz. - mondta ki, és megforgatta, hogy milyen is.

Indult volna el, amikor látta, hogy beborul az ég és egy sárkányló közelit, akin ül valaki.

„legalább kipróbálhatom a kardot” gondolta. Miközben az állat földre szállt. Sesshoumaru meg leugrott róla, pont a lány elé.

- Te szánalmas halandó, az én kardom. Most megbánnod, hogy megszülettél. - mondta, majd elővette az ostort.

- Most már az enyém amióta elvettem attól a féregtől. De legalább kipróbálhatom.

Az ember kezdte a támadást, de Sesshoumaru egyszerűen felugrott a támadás elöl. De már ez az ütés kifárasztotta az idegent, elég nehéz volt számára a kard. Sesshoumaru lecsapót a kardal, ami levágta az ember arcáról a sálat, és a sapkát. A démon most szagolt csak bele a levegőbe és érezte meg hogy ez egy nő, és nem férfival harcol. Rövid barna haja volt.

- Egy asszony. -jegyezte meg Sesshoumaru.

- Inkább kisasszony. - vágott vissza a lány.

És megint támadni akart, de akkor Sesshoumaru vissza csapot az ostorral ami, levágta a másik kardot a földre. A lány meg eleset és a földön volt, majd gyorsan megfordult, és fel akart állni. De akkor az ostor le akart csapni. Majd gyorsan használta az erejét, és megállította, Sessu nem értette, mi történik. Majd Jyaken szaladt ki az erdőből.

- Ne bántsd nagyuram, még hasznukra lehet. Irányítani tudja a tüzet, és a kardokat. -mondta, miközben elnézet Sesshoumaru feléje.

A lány kihasználta a lehetősséget, és kicsit feljebb nyomta az ostort, miközben kipörgőt alóla, újra felállt. De már ki volt fáradva csak szuszogva tudott levegőt venni. Sesshoumaru fel vette a Tenssaigat. Majd eltette az ostor és a kardot. Az ember szerint még nem volt vége a játszmának. Előhúzta saját kardját, és a Nagyúr felé tartotta.

- Ti halandók soha nem tanultok semmiből? - majd gyorsan ellökte a kardot, és megragadta a lány nyakát, felemelte.

Majd megszorította, a lánynak fájt de nem szolt volna. Majd eldobta az avarba, az idegen felszisszent, ahogy földet ért, majd a nyakát fogta, hogy ellazítsa.

- Hol van Rin? -kérdezte Sessu Jyakentől.

- Én nem tudom csak úgy elszaladt. -magyarázkodott Jyaken, aztán magától elindult megkeresni.

- Ki vagy? -kérdezte a lány. Sesshoumaru egy ránézéssel jelezte, hogy nem fog válaszolni. - Ismered a népem.

- Megöltem már közülük elég sokat. - válaszolta Sesshoumaru.

- Akkor onnan tudod, hogy köthetsz magad mellé. - válaszolta szomorúan a lány. Átkozódott magában. - Azok a rohadt szabályok.

Majd oda ment a tűz mellé. Jyaken, most tért vissza majd a háta mögött jött Rin, aki amint meglátta Sesshoumaru -t oda szaladt hozzá.

- Végre hogy visszatértél. - Odaszaladt és figyelte. Majd a lányra nézett, és elmosolyodott. - Szia! Te ki vagy? Én Rin vagyok, Ő meg Sesshoumaru.

- Én Szireisz vagyok. - mutatkozott be.

Sesshoumaru leült a tűz mellé, és a halakat nézte, amiket Jyaken szedet valahonnan. Rin odaugrott mellé. Majd leszedet egy nyársat, az 5közül. Jyaken követte a példáját, Sesshoumaru felállt, és egy fához sétált. Szireisz nem vet le egyet sem, nem szerette a hallat.

- Te miért nem eszel? - kérdezte meg Rin.

- Nem szeretem a halat. - válaszolt, majd nézte a tüzet.

És visszaemlékezet arra, amit tanítottak neki. Két szabály volt, az egyik: soha ne harcolj náladnál gyengébbel. Második: Ha valaki megmenti az életed, vagy csak megkegyelmez, addig kell szolgálnod, míg vissza nem szolgálod az életed.. Ezt nevelték bele kis kora óta, meg a kardforgatást, meg hogy uralkodjon erején, ami még most se nagyon ment neki. Pedig már 5éves korától, harcra nevelték. Napi 3orábba majd az óraszámok egyre nőttek, míg 15éves korábba elérték a napi 7orát. Majd meghaltak a szülei, mert egy démon harcolni akart, erre pont az ő szüleit találta meg… Még mindig fájt neki, vagy 2éve történt. Most volt 17éves, 2évig csak vándorolt a világba, megölt minden démont, akivel szembe találta magát. És most kitudja hány századik démon, legyőzte. Még az erejét se használhatta, nem volt rá ideje. Mily nagy szégyen, gondolta magában. Az hagyján hogy majd nem megölte, most még szolgálnia is kell….

Így gondolkodót, és emlékezet vissza, míg nem látta, hogy végeztek az evéssel. Jyaken kereset valami plédet Rinek, és betakarta, majd ő is lefeküdt. Szireisz is így tett de nem aludni akart, csupán úgy tenni.

Várt 2órát, igaz nagyon fáradt volt, de halkan felkelt, és oda ment Sesshoumaruhoz, mellette állt, majd ki akarta venni a kardot a hüvelyéből. De rájött hogy egy démon elég keveset alszik, és megérezné. Így az erejét használta, finoman az erejével kihuzata a kardot, majd megfogta és halkan elindult vele az erdőbe. Sesshoumaru sem aludt már akkor fent volt amikor, halotta a lány szívdobogását, ami egyeletlen volt, így tudta hogy nem alszik. Csak látni akarta, hogy mit kezd a kardal, úgy is megöli. Érezte a lány szagát, amikor már kezdet nagyon gyenge lenni az illat, elindult, a lány felé. A lány vissza felé az utat nézte, majd meglátta maga előtt Sesshoumarut, megijedt, és hátrált egy lépést.

- Te meg? - kérdezte, meglepődve.

Sesshoumaru válaszként elővette a Tokijin -t. a lánynak nem volt fegyvere, Sessu le akart csapni, de a lány elugrott, de az ütés ereje elérte így eleset a földnek csapodva.

- Milyen szánalmas, egy halandó. És milyen gyengék, egy démonhoz képpest. - mondta és már el akarta a lány nyakát vágni, mire meg nem szolalt.

- Én vagyok szánalmas. - mondta, miközben gyűjtötte az erejét, és a hátát a fának vetve kezdet felállni. Mondta undorodva - Akkor magad minek neveznéd. Tudod, hogy gyengébb vagyok, de még fegyverem sincs védekezni. És te így is megölnél. Ez több mint szánalmas.

2. fejezet

Kegyelem….

Sesshoumaru, elgondolkozott ezen, majd eltette a kardját, most hogy ilyet mondtak neki, elgondolkozott hogy vajon ki is szánalmas igazából. És nyugodtan beszélt a lányhoz:

- Hozd vissza a kardom. - mondta parancsként majd visszaindult a táborba.

Szireisz szúrós szemeket meresztett, majd visszafordult oda, ahova tette a kardot, vagyis dobta. Egy nagy tó, de belehajítani egyszerűbb volt, de most sötét este, és nem használhatja az erejét, csak ha a vízbe van…

Levette ruháit, oczkodott bemenni a vízbe két nagy félelme testesült meg benne. De muszáj volt. Nem hitte volna, hogy Sesshoumaru nagyúr megint megkegyelmezne neki. Bele mártózott a sötét vízbe, és retteget, hogy mivel fog találkozni.

Sesshoumaru beleszagolt a levegőbe, és furcsa szellem szagot érzet, majd elindult a holdfényben a szag irányába. Nem tudta merre halad csak a szagot követe.

Szireisz a vízbe volt, és őszpontosított a kardra, elképzelte magában hogy néz ki. Majd kitárta erejét, hogy a kard visszakerüljön hozzá, az egész nagy tóból akárhol van. Majd érezte, hogy valami elsiklik a lába mellet, nyelt egy nagyot, majd kiugrott a vízből. Szeme kitágult a félelemtől, és a tót nézte, és kereste mi érinthette meg, még mindig remegett a félelemtől. Csak most fordította el a fejét, és látta meg Sesshoumarut, aki ott állt a tó mellet a ruháinál. Szireisz oda szaladt a ruháihoz és maga elé fogta azokat, Sesshoumaru rá nézett. Majd látszott a szemébe hogy várja a választ, Szireiszt elborította a düh, hogy nem szolt a szellem hogy itt van. A lány gyors és pontos volt, megpofozta Sesshoumarut. Akinek a szemében most már csak értetlenség volt.

„Hogy mert megütni? Még halandó hozzám se ért. Nem hogy megütőt. Van benne bátorság. De az esze hiányzik”

És már nyúlt volna a fegyveréhez, amikor érezte a szellem szagát, itt nagyon erős volt. Szireisz is megrémült hogy most vége van, de látta hogy a szellem ha meg is akarja ölni most másra figyel. Szireisznek is rossz megérzése volt, elhátrált a víztől. De nem tudott elszakadni a kardtól, még mindig hívta. Megérezte, hogy az egyre közeledik hozzá. Szireisz gyorsan felkapkodta ruháit, amennyire tudta. Igaz a felsőét fordítva vette föl, és ezt maga is megérezte, nem nagyon érdekelte Sesshoumarut nézte. Látta hogy teljes nyugalomba van, és fel van készülve a harcra. Szireisz lassan távolodott, „ha megöli azt a valamit, akkor én jövök” -gondolkodott magában. Sesshoumaru halotta a lány gyors szívverését, érezte hogy retteg, csak azt nem tudta kitalálni a nagyúr, hogy talán tőle vagy attól hogy a víz, hullámokat kezd hányni.

Majd egy nagy kukacféleség bukkant elő nem volt szeme, ezt még a félhomályba is kilehetett venni. Csupán egy nagy henger alakú feketeség volt, nem volt rajta semmi, és nem voltak végtagjai sem. Viszont Sesshoumaru az éles szemévvel ki tudta venni, hogy, a kard ott van körülbelül a közepén, mintha belé szúródott volna. A szörny csak kiemelkedet a vízből, nem akart senkit bántani. Igaz hogy fájt neki a belészúródót kard. Sesshoumaru felugrott majd az ostorával kettévágta az állatott. Az első fele a földre esett a többi vérezve vissza eset a tóba, Sesshoumaru a kardja mellé ért földet, majd kihúzta az állatból.

- Miért ölted meg? -tette fel halkan, nem akarta még közelebb kerülni a halálhoz.

Sesshoumaru lassan elkezdet Szireisz felé sétálni, aki még mindig ránézet, a válaszra várva. De már tudta hogy úgy sem kapja, meg amire vár. Inkább lassan ő is elindult, mielőtt túl közel ért volna hozzá a szellem. De vigyázott nehogy teljesen hátat fordítson neki.

Mire visszaértek a táborba a Hold már lemenőbbe volt. Szireisz a kialudt tűz mellé feküdt, míg Sesshoumaru egy fának döntötte a hátát, és azon gondolkozott miért hagyta életben a lányt. „Nagy ereje van, de akkor is csak egy halandó, minek nekem? Mire kelhet?..... Ő lesz Rinel míg, nem vagyok itt, és neki kell majd megvédenie.” Erre a válaszra jutott magában, míg pihent, amihez neki egy-két óra felületes alvás elég volt. Szireisz is magában gondolkodott, míg el nem aludt. „Holnap mindenki meg fog lepődni, hogy mi az igazi vallom. Azt nem tudom, hogy Sesshoumaru végleg eldönti, hogy megöl. Vagy erőssebnek fog találni és életben tart?” Ezen a kérdésen aludt el.

3.fejezet

Igazi való….

Reggel, Sesshoumaru korán fel kelt és a hajnalt nézte. Rin nyugodtan aludt, Aun kicsit horkolt, Yaken meg még álmában is beszélt. Sesshoumarunak csak most volt kitisztulóba a szaglása, egyre jobban érezte a szagokat. „Egy félszelem”, majd a szemét a szaglása irányította, és Szireiszt nézte. „Egy korcs” Gondolta magában. Szireisz felébredt, érezte, hogy valaki őt nézi. Felült majd körül nézet, megakadt a szeme Sesshoumarun, aki őt fürkészte. Szireisz érezte hogy javult a látása. „Akkor most félszelem vagyok”. Nem tudott semmit kiolvasni Sesshoumaru szeméből. Majd felállt Szireisz, és elnézet a tó felé, ahol tegnap járt. El is indult baloldalra, míg Sesshoumaru vele szembe volt. Lassan sétált, és hallgatta a lépések zaját, de csak a sajátját hallotta. Oda ért a tóhoz, még mindig látható volt a tettem, a többi részét a víz elnyelte, nagy volt a tó így a vér gyorsan feloldódót benne. Szireisz a víz felé hajolt, látta hogy szeme, néha hol barna, hol kék. És hogy sokkal nagyobbak lettek. Nem sokkal csak egy kicsivel. Kinyitotta a száját, és látta hogy metszőfogai nagyobbak lettek, és sokkal erősebbek. Majd szeme megállapodott a barnán. Csak akkor váltott kékre, ha félt. Bele merítette kezét a vízbe, és ivott belőle. Majd felállt, körbe nézet és látta hogy egyedül van, pedig nem volt. Levette felsőjét, majd vissza, de most már nem fordítva volt rajta. Sesshoumaru lassan de közeledett.. Szireisz oda fordult, majd meglátta Sesshoumaru alakját.

- Egy korcs. -mondta Sesshoumaru majd, elővette a Tokojin. - Jobb lett volna, ha halandó maradsz.

- Így már kevesebb esélyed van. - Mondta, de közben mást érzett, még a szeme is bekékült. Sesshoumaru érezte hogy fél.

Az erejét kereste. Rá is lelt, és már gyűjtötte is.

Sesshoumaru támadott, le akart csapni a Tokojinal, de Szireisz kikerülte, kicsin múlott. Gyorsan fáradt, majd viszonozta a támadást, de Sesshoumaru egy kőnyű felugrással kikerülte, majd új szagokat érzet. Csak játszott a lánnyal, rég ölt fél szellemet, ugye ezt most kiélvezte. Ha már Inuyashát nem tudta megölni. A világot megszabadítja még egy selejttől. Felismerte a szagot amin előbb akadt meg az orra, egy félszelemé és egy adag halandó - é volt.

- Inuyasha. - mondta ki, ép támadt a lányra, de csak a vízhez lökte közelebb. A lány csak furcsán nézett.

Majd folytatta támadást. Nekirontott Sesshoumarunak, és meg akarta vágni, de a szellem, elkapta a kezét, és megszorította. Szireisz kiterjesztette az erejét, és Sesshoumarura irányította. És tűzhengert lövellt a férfi felé. De ő csak kirántotta az ostorát, ami vissza is verte, és a lányt is megsebezte, de nem halálosan, csak egy kis vágás volt az arcán. Szireisz oda kapott a másik kezével, majd elhúzta, és látta hogy vérzik. A démon jobban megszorította a lány kezét, Szireisz azt hitte, mindjárt eltöri.

Majd megfogta és elhajította bele a vízbe. Még szüksége lesz rá, hogy Rinre vigyázón. Most jobb dolga is van, a közelben van az öccse, inkább most őt üdvözli. Szireisz gyorsan úszott ki a vízből, nem tudta miért kegyelmezet meg neki a démon. De most kezdte el utálni, amiért csak legyőzi, de nem öli meg. „Vagy csak visszaemlékezett arra, amit mondtam neki? Még múltkor? Kitudja!” Másszót ki a vízből. Látta merre indult el Sesshoumaru ezért követni akarta. Tudta, ha még egyszer rossz fát tesz a tűzre, megöli. „De jobb halottnak lenni, mint egy szolgának.” Majd elindult, az erdőbe, érezte a szagát a démonnak, de valaki másét is. Még mindig kék volt a szeme, és még mindig félt. De lassan haladt előre, majd ahogy kinézett a bokrok közül, látta amint Sesshoumaru valami fél szellemmel küzd, olyannal, mint ő. Csak annak kutya füle van, és van mellette 3halando. Meg valami állat, és egy kis valami. Nem tudta meghatározni hogy mi, túl messze volt.

- Mintha gyengültél volna. - jegyezte meg Sesshoumaru, amint lesújtót a Tokijinnel.

- Csak keresem a szél bordát. - vágott vissza Inuyasha.

És folytatták tovább. Miroku meglátta a kék szempárt a bokorba. Ami barnára váltott. El is indult finoman lassan, hogy ne vegye észre, majd Sango is utána. Amikor az erdőbe voltak.

- Te mit csinálsz? -kérdezte meg Sango amint követte Mirokut.

- Te nem láttad, a bokorban? - kérdezte vissza Miroku, miközben folyamatosan Szireisz háta mögé tartottak. - Volt valaki a bokorban, és a csatát figyelte.

Szireisz, még mindig vizes volt, és ki volt fáradva, a csata a szellemmel, kimerítette. Halk lépteket halott, majd felpattant ruhájáról folyt a víz. És meglátta a bokrok közül kilépő Sangot, és Mirokut.

- Ti kik vagytok? - kérdezte, majd fegyverére gondolt, amit a tóparton hagyott.

- Én Miroku - mutatkozott be majd oda szaladt a lányhoz és megfogta a kezét. - Lennél a gyerekeim anya? - ártatlan mosolyt vágott. Szireisz kérdőn nézett rá, majd kiszabadította az egyik kezét, és megpofozta a szerzetest.

- Ezt veheted nemnek. - mondta miközben a meglepődött Mirokura nézett.

- Legalább most megkaptad. - Sango tűző tekintettel nézett rá. Miroku meg az arcát fájlalta.

- Rossz szagot érzek. - fordult el Szireisz Rinék irányába. Yaken szaladt feléjük, félve, és őrjöngve.

- Segítened kel, te félszelem vagy? - fordult Szireisz felé, meglepődve. - Akkor is segítened kell. - majd meglátta Mirokuékkat. - Ti meg?

- Nem is tudtad, hogy Sesshoumaru épp Inuyashával harcol? - majd halvány mosoly jelent meg az arcán. „végre újra megverhetem”

- Nem, nem - tudta mire gondol Miroku, inkább gyorsan futtásnak eredt. Vissza oda, ahonnan jött. Szireisz közben gondolkodott, Yakenek igaza lehet, „akkor meg kell védenem Rint”. Egy kislányt nem hagyna megölni.

Majd Yaken után eredt. Sango és Miroku is követte őket. Szireisz érezte, hogy egyre erősseb lesz a rossz. Ezt a Szerzetes is felismerte. Futottak végig az erdőn, míg oda nem értek a táborhelyhez, Aun épp Rint próbálta megvédeni, egy fekete hajú gonosz tekintetű fél démon ellen. Rin amint meglátta Szireiszt oda futott hozzá, nagy ívben kikerülve a férfit, és a háta mögé bújt.

4.fejezet

Naraku…

- Naraku. - Mondta ki Miroku és Sango egyszerre amint kiértek az erdőből.

- Mindenki itt van? - kérdezte gúnyosan. - Még hiányoznak, páran. Bocsáss meg de, nem hoztam Kohakut, se a mérges darazsakat. - nézett sajnálkozó tekintettel a szellemirtó lány és a szerzetes felé.

Szireisz egy kisebb tűz hengert bocsátott felé, de Naraku kikerülte, majd Szireisz sorjába 10eleresztett. De fogytán volt az ereje. Már látta hogy Naraku ki sem akarja kerülni a kisebb örvényeket. Majd valami nő érkezett meg egy tollon, és a legyezőjével egyet suhintott és a hengerek eltűntek.

- Kagura, hozd ide Rint! - parancsolt rá Naraku.

- Ki mondta, hogy engedem? - vágott vissza a félszelem.

Majd valami bumeráng repült el mellette a szélboszorkány felé. Kagura alig bírta kikerülni, majd sajátos küzdelembe kezdtek Sangoval, Miroku is segített a lánynak.

Szireisz megérezte egy kard érintését a lelkébe. Egy nagyon erős kardét ilyet még soha nem érzett, érezte az agyában, hogy a kard hívja. Majd elkezdte maga felé irányítani, és a kard szívesen ment. Átvágott az erdőn, elsuhant a tó mellet is. Majd valaki követte a kardot.

- Most meghalsz Inuyasha öcsikém. - és már készül lesújtani Sesshoumaru de akkor maga elé rántotta a kardját Inuyasha, majd eltávolodtak.

Inuyasha kezéből kitépődött a kard, és elrepült.

- Kirara. - mondta Kagome, majd Kirara megváltozott.

Kagome ráült, és Shippou is felugrott mellé, majd elindul a félszelem felé, aki bambán nézte, merre repül a kardja. Megfogta Inuyasha kezét, aki a lendülettel felült mellé. Elindultak a kard irányába. Sesshoumaru is, de ő gyorsabb volt, bár a kardot nem érte utol.

Szireisz kinyújtotta a kezét, és pont bele repült a kard. „ez meg micsoda?” Nézett a kardra még soha nem látott ilyet. „Tele van erővel a kard” A kard át volt változva bárddá. Szireisz gyorsan elindult Naraku felé. Aki meglepődve nézte, hogy sikerült megfognia a lánynak a kardot. De még éppen időben tért ki a kard csapása elől. Sesshoumaru most jött ki a bokrok közül, és látta hogy a lány fogja a Tessaigat. „Egy félszelem…” Kirara is megérkezet az utasaival, leszálltak Rin mellet. Inuyasha csak nézte, hogy a másik félszelem úgy bánik a kardal, mintha egy sima tőr lenne. Majd Szireisz az ötödik lesújtás után, belevágta a földbe, mire a kardból szikrázó sövény nyílt Naraku felé, ő felugrott és akkor a szikrák is magasabbra csaptak.

- Add vissza a kardom. - ordította dühösen Inuyasha. Közben Kagome Rinel beszélgettet, Sango és Miroku kezdték legyőzni Kagurát.

Szireisz összegyűjtötte minden erejét, nem figyelve a másik félszelem kérésére. A kard és a tűz erejét összekötötte. Mágikus tűzörvény kezdet kilövellni, amit sárga szikra vett körül, és Naraku felé tartott, aki a döbbenettől, mozdulni se bírt. Szireisz összerogyott, Nem volt több ereje, csak oda hajította Inuyashának a Tessaigat. Miközben az az örvény belecsapódott Narakuba, aki eleset a földre, fáradt volt, és vérzett. Naraku csettintet egyet és eltűnt a szélboszival. Szireisz oda ment egy fához és neki dőlt, nem volt ereje felállni se, mindet beleadta az örvénybe, és még úgyse járt sikerrel. Sesshoumaru végig nézett a harctéren. Sango és Miroku is fáradt volt, Miroku Sangot vigasztalta Kohaku miatt. Inuyasha felvette a kardját. Kagome meg Rinnel beszélt. Yaken meg most érkezett meg. Aun meg Szireisz mellé lefeküdt.